A NAV minden érintettnek kiszámolja, hogy mennyi gépjárműadót kell fizetnie, erről határozatot küld.
A Bika programja ma menet közben módosulhat, a Skorpió ne hallgasson a rosszindulatú hangokra. Napi horoszkóp.
Erre a pár perces agytornára van szükséged most, ami felfrissít, kikapcsol és szórakoztat.
Egyre kifinomultabba a technikáik, legyen nagyon óvatos.
A két büfé üzemeltetője a hatósági döntést figyelmen kívül hagyva még aznap kinyitott.
Ez, kérem mindent tud, amit szerettek ezekben a kvízekben.
Időjárás-előrejelzés csütörtökre, hajnalban -4, -6, napközben akár 22 fok is lehet.
Idén 250 futó vállalkozott arra, hogy egyben teljesíti a távot, köztük nyolcan olyanok, akik már az első Balaton Szupermaratonon is célba értek, és most a 15. teljesítésükre készülnek.
Siófokon 10,3 Celsius-fokot mértek kora délután, míg Sümegen 18,0 fokot.
Egy újabb igazán szórakoztató és tanulságos kérdéssort állítottunk össze.
Miért tartják a keresztények a 40 napos nagyböjtöt? Húshagyókedd és hamvazószerda vallási jelentősége, és hogyan vezet ez a húsvéti újjászületéshez.
Húsmentes fogások a böjti napokra.
Egyre szélesebb tömegek rendelnek internetes webáruházakból.
Földrajz, kémia, egy kis matek és töri. Dolgoztasd meg agytekervényeidet! Egy próbát megér.