A legtöbben legalább hét kérdésre helyesen válaszolnak ebben a kvízben.
Aztán a megérkező utasok a pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt partot és hullámtörő köveket találtak a helyszínen.
Családi pótlék utalási és kézbesítési időpontok.
Az idei évre 1,4 millió darab éves országos és vármegyei autópálya-matricát vásároltak.
Van, hogy akár 16 szoros különbség is van az egyes csomagok között. A kalkulátorban kiszámolhatja ön is.
Van benne pár nehezebb is, de szerintünk ez sem nem fog ki rajtatok.
Már indul is a kvízvonat, ülj fel rá.
Az Ikrek igyekezzen ma megújulni, a Nyilas engedje el magát egy kicsit. Napi horoszkóp.
Igazán nem kár az időért, amit ezzel töltesz.
A Bika ma erőtől duzzad, amivel érdemes lenne valamit kezdeni, a Skorpió olyan hírt kaphat, amitől beindul a fantáziája. Napi horoszkóp.
A programok hat somogyi hagyományőrző csoport, négy utcaszínház, hat muzsikás csapat, három táncos formáció és mintegy kétszáz jelmezes részvételével zajlanak.
Ha velünk játszol ma is, nem fogod megbánni.
1971-ben a televízió Riporter kerestetik című vetélkedőjének győzteseként került az újságírói pályára.
Előfordul néha az is, hogy egy-egy településen időnként technológiai probléma lép fel az ivóvízszolgáltatás kapcsán.