Az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
A telihold gyakran a lezárás és az érzelmi tisztulás időszaka. Most felszínre kerülhetnek olyan kérdések is, amelyeket eddig félretettél, ugyanakkor hely szabadulhat fel valami új számára is. Minden csillagjegy más életterületen tapasztalhatja ezt az erőteljesebb időszakot.
Megérkezett az ősz első igazán fagyos hajnala: szerda reggel már 0 Celsius-fok alatti hőmérsékletet is mértek. Bár a mínusz egyelőre csak hajszálnyival lépte át a fagypontot, talajközelben több helyen is fagyhatott.
A NAV az év végéig a felkészítésre és a segítségnyújtásra helyezi a hangsúlyt.
Beköszönt a csillagászati ősz, hideg hajnalok jönnek. Érezhetően hűvösebbek lesznek az éjszakák és talajmenti fagy sem kizárt a következő napokban.
Az MNB 2027-re már 3,1 százalékos inflációt vár a korábbi 2,3 százalék helyett. A jegybank a következő évek GDP-előrejelzését is mérsékelte.
Történelem, helyesírás, szómagyarázat és általános műveltség keveredik ebben a 8 kérdéses napi kvízben. III. Béla uralkodásától és a „fátum” jelentésétől Kína pénznemén át egészen a tiszavirágig kalandozunk. Bibliai történet és egy régi, állati eredetű hangszer is előkerül.
Történelem, anatómia, mitológia, irodalom és földrajz is helyet kapott ebben a 8 kérdéses agykarbantartó kvízben. Károly Róbert aranyforintjától és az agytörzs működésétől a szfinxeken át egészen Victor Hugóig és New York híres nevezetességeiig kalandozunk. A helyesírásodra is szükség lesz.
Magyar film, földrajz, kémia, világirodalom és mitológia is helyet kapott ebben a 8 kérdéses napi műveltségi kvízben. Az Üvegtigris egyik idézetétől és Tony Curtis családjától Velencén és a jód vegyjelén át egészen Nemo kapitányig és Odinig kalandozunk. Változatos kétperces agytorna következik.
A Bikának ma a terveit kell egy kicsit aktualizálnia, a Skorpiónak nem szabad elsőre ítélnie sem negatív, sem pozitív irányba. Napi horoszkóp minden csillagjegynek.
Történelem, földrajz, növényismeret és még a címerek tudománya is előkerül ebben a 8 kérdéses napi műveltségi kvízben. Charles de Gaulle-tól és Göteborgtól Ljubljanán át egészen a Vatikán folyójáig kalandozunk, de egy magyar közmondást és az Alaptörvény hatálybalépésének évét is ismerned kell.
Magyar és angol nyelven is elérhető szabadulószoba, tudományos stand-up is várja az érdeklődőket a Corvinuson egyetemen.
Megdőlt a szeptember 21-re vonatkozó fővárosi szélrekord. 92,9 kilométeres széllökéseket mértek a János-hegyen.
A közelgő hidegebb, szürkébb napok nemcsak a hangulatodra lehetnek hatással: könnyebben elfáradhatsz, türelmetlenebbé válhatsz, és olyan apróságok is bosszanthatnak, amelyeket máskor észre sem vennél. Ha az alábbi hat csillagjegy valamelyikében születtél, most különösen fontos lehet, hogy időben felismerd, amikor már túl sok a feszültség. Van, amikor egy kis pihenés, némi egyedüllét vagy egyszerűen a tempó lassítása többet segít, mint hinnéd.