Ez a nagyszerű műveltségi kvíz nem foghat ki rajtad.
A NAV minden érintettnek kiszámolja, hogy mennyi gépjárműadót kell fizetnie, erről határozatot küld.
A bevallási tervezetet ki kell egészíteni azokkal a jövedelmekkel és adójukkal, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemélynek van információja, igazolása róla.
A Bika programja ma menet közben módosulhat, a Skorpió ne hallgasson a rosszindulatú hangokra. Napi horoszkóp.
Ha szellemi kihívást keresel, akkor azért, ha kikapcsolódni szeretnél, akkor azért ajánljuk ezt a kvízt.
Erre a pár perces agytornára van szükséged most, ami felfrissít, kikapcsol és szórakoztat.
A két büfé üzemeltetője a hatósági döntést figyelmen kívül hagyva még aznap kinyitott.
Időjárás-előrejelzés csütörtökre, hajnalban -4, -6, napközben akár 22 fok is lehet.
Siófokon 10,3 Celsius-fokot mértek kora délután, míg Sümegen 18,0 fokot.
Az animáció a március 13-án kezdődő 29. Sofia Nemzetközi Filmfesztiválon is látható lesz.
Húsmentes fogások a böjti napokra.
Egy perc alatt kiderítheted, mennyire vág az eszed! Szerezd meg azt a sikerélményt, amit megérdemelsz.
Rendszeresen produkál számunkra a sors olyan élethelyzeteket, amelyekből pénzügyileg is profitálhatunk, de azért nem mindig sikerül ezeket időben azonosítanunk.
Miért tartják a keresztények a 40 napos nagyböjtöt? Húshagyókedd és hamvazószerda vallási jelentősége, és hogyan vezet ez a húsvéti újjászületéshez.