Valaki nagyon büszke lesz itt magára és megérdemelten.
Derítsük ki, hogy mi a helyzet közösen.
Elkeserítő adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal.
Egy kutatás szerint teljes generációk nőhetnek fel a nyelvi képességek csökkenésével, a beszédértés zavaraival küzdve, ami kihathat a jövő társadalmának egészére.
Ilyen babonák kapcsolódnak Borbála napjához.
A hulladékot saját tárolóedényében kell a helyszínre szállítani, majd ott egy patentzáras, szagbiztos gyűjtőedényben kell elhelyezni.
Mintegy négy órát töltenek telefonjuk képernyője előtt egy átlagos napon a 16–35 évesek.
Ha koncentrálsz, nem fogsz hibázni. Tedd, amit tenned kell.
Korábban utalják a decemberi nyugdíjakat.
Van hat csillagjegyünk, mely számára még az idei évben egy sorsfordító pillanat hátra lehet. Öveket becsatolni hát, mert nekik rázós lesz a megérkezés 2025-be.
Az előző havihoz képest az export kiigazított volumene 0,9, az importé 0,8 százalékkal nőtt - jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az autópálya-matricák 2025. január 1-jén 0 órától érvényesek.
Lehet, hogy te is zseniálisabb vagy, mint azt gondolnád.
A nyugdíj decemberben korábban érkezik.