Nagy lesz a napi hőingás.
Európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik.
Egy kis elmetorna érkezett a szürke hétköznapokra.
Az új eljárás legfontosabb előnye, hogy lehetővé teszi bármely faj idegsejtjeinek láthatóvá tételét.
A Kos ma támogathat valakit, a Mérleg ma olyan hírt kaphat, ami igazolja az erőfeszítéseit. Napi horoszkóp.
Egyszerű kérdések és nem is annyira egyszerű válaszok következnek.
Egy újabb igazán szórakoztató és tanulságos kérdéssort állítottunk össze.
Kétezer forint kedvezményt és ingyenes szállítást ígért, azt ugyanakkor nem közölte, hogy ez csak a hatezer forint feletti rendelésekre vonatkozott.
Egy kis könnyed kikapcsolódás neked is jár. Lehetne ez is az.
Az áruházlánc 7-féle sajátmárkás tojás árát jelentősen, legalább 4,3 százalékkal, egyes termékek esetében pedig több mint 10 százalékkal csökkentette.
Dobj félre mindent és játszd le ezt a kvízt! Hidd el, ennyi lazítás neked is jár!
Az alanyi mentesség értékhatára január 1-től visszamenőleg 18 millió forintra nőtt.
A DE bármely karának hallgatói mellett oktatók vagy akár hivatali dolgozók is jelentkezhetnek a kurzusra.
Időjárás-előrejelzés csütörtökre.