A programok hat somogyi hagyományőrző csoport, négy utcaszínház, hat muzsikás csapat, három táncos formáció és mintegy kétszáz jelmezes részvételével zajlanak.
A Kosnak ma a csapatmunka mehet jobban, a Mérleg sikert sikerre halmozhat. Napi horoszkóp.
Kapcsolódj ki, játssz velünk. Hozd ki magadból a maximumot!
1971-ben a televízió Riporter kerestetik című vetélkedőjének győzteseként került az újságírói pályára.
A vonatok utasai nem kerültek veszélybe.
Ha a kérdések 75 százalékára helyesen tudsz válaszolni, le a kalappal előtted.
Időjárás-előrejelzés hétfőre.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
A legidősebbek több mint 20 százaléka már az afantáziás csoportba tartozik.
Az Oroszlán számára kedvező fordulatot hoz a hét, a Vízöntő körül oldódik egy magánéleti feszültség. Változatos hét vár mindenkire. Heti horoszkóp.
Csaknem 139 millió forint bírság érkezett be 2024-ben.
A robbanás következtében egy szomszédos ingatlan válaszfala is megsérült és a tűz részben oda is átterjedt.
Ez az agykarbantartó nem csak szellemi kihívás, de remek szórakozás is.
Ez lehet egy üde megálló a napi rohanásban.