Zsinagógamustra Kőszegen - Béres Anikó: Már kihaltak a Schey-féle lovagok

 

A tulajdonossal, Molnár Gyulával azóta talán csak egyszer találkoztunk, tavaly volt itt. Jelzálog van továbbra is az épületen. Eladni ugyan nem tudja tőle, de attól még felújítást végezhetne. Járt itt Feldmájer Péter is, Zoltai Gusztáv is, két évvel ezelőtt, mondták, hogy csinálnak egy alapítványt, de nem lett belőle semmi.

 

 

Nem, nem vagyunk se megbízva, se semmi. Csak magánszorgalomból csináljuk, amit csinálunk. Ezért is tartunk nyitva, hátha betér valaki, aki felvállalná ezt az ügyet. A saját alapítványunkon, a Sorstalanságon keresztül is igyekszünk forrásokhoz jutni. Az egy százalékokból idén negyvenezer forintot sikerült összeszedni. Ez nem sok, de mégis egy fénycsóva, egy reménysugár, hogy vannak, akik gondolnak ránk. 

 

 

Kétszáz forintot kérünk belépődíjnak. Ezért adunk ajándékba egy képeslapot is.

 

 

 

Idén nyáron kezdtük, hogy szombatonként mindig, mostanában pedig, ahogy időnk engedi. Szeretnénk, ha az emberek jobban megismernék. Szeptemberben járt itt egy tel-avivi csoport, írtak a vendégkönyvünkbe is. Ez volt az első héber nyelvű bejegyzés. Kár, hogy nem értjük…

 

 

 

 

Senkié. Ez nem sír. Szegeden láttam a mintát, ott egy koporsót állítottak be az áldozatok emlékére. Nálunk is efféle jelképes sír ez. Gyakorlati célja is van: szemétkupac volt itt, törmelék. Mindig felmászkáltak rá a turisták, sőt, még szórtak rá szemetet…Megcsináltuk így, mintha sír lenne, azóta nem mennek fel rá.

 

 

Akkor épült, amikor a Dohány utcai, 1859-ben. Schey Fülöp építtette, abban az évben, amikor Ferenc Józseftől bárói rangot kapott. Úttörő személyiség volt itt Kőszegen, építettett például öregek otthonát is, ami igazán nem volt megszokott dolog akkoriban.

 

 

 

Ott a kerítés mellett? A nagyszalontai zsinagógában volt. Ez ugyanis még szomorúbb sorsra jutott, mint ez. Lebontották. Ez a kőtábla eladásra került, megvettük.

 

 

 

Ezeket öt évvel ezelőtt vettük meg, külön helyrajzi számon szerepelnek. Volt itt régen iskola, rabbilakás, sahter, állítólag mikve is. Persze, a háború előtt. Akkoriban 120 zsidó élt Kőszegen, közülük 103-an váltak a holokauszt áldozataivá.

 

 

A bejárat felőli bal oldalinak az első szobájában Erzsébet királyné emlékszobát rendeztünk be, hiszen ő az építés korának meghatározó személyisége volt, Rudolf trónörökös akkor született, amikor elkezdődtek itt a munkálatok. A hátsó terem is be van bútorozva, ez volt régen a téli imaterem. A zsinagóga ugyanis nagyon hideg volt a téli hónapokban. A kisépületek funkciója egyébként mindig változott. Igyekszünk korhűen berendezni. Még nincs igazán készen, az ablakokat épp ma kapargattam… A világháború előtti időszakban a rabbilakás akkor már máshol volt, ezt kinőtték, és jól ment a kőszegi zsidóságnak, megengedhettek maguknak egy tágasabbat. Akkoriban már keresztények, Gamaufék laktak a jobb oldaliban, ők látták el a gondnoki teendőket. A háború után szolgálati lakások lettek. Még a padlás is fel volt ásva, hátha kincset találnak… A házak vasakkal voltak összehúzatva, annyira rossz állapotban voltak, amikor megvettük. Eredetileg ugyanabból a téglából épültek, mint a zsinagóga, és ezeket is Schey építtette. Az ilyen lovagok már kihaltak, amilyen ő volt…

 

 

 

Itt sem volt semmi, ezt a kályhát kivéve. A plafonon a Dávid-csillagot is már mi állítottuk helyre. A mostani Erzsébet-termet iskolának használták régen, de ugyanúgy használták erre a célra az imatermet is, nem volt nagyon megkötve, mi a funkció.

 

 

A saját gyűjtésünk. Vannak köztük zsidó tárgyak is szép számmal.

 

 

Annyit tudunk, hogy Schey Fülöp Lakompakon (Lackenbach, Ausztria) van eltemetve, ott is született, mert ugyan itt élt a család, de az anyja a gyerekeket az ottani birtokon szülte. A kőszegi zsidó temetőt a város gondozza, a másik mögött van. De eléggé be van nőve. Ilyen a lakompaki is, oda is mi járunk ki kiszedni a Schey Fülöp sírját a szederbokorból... Visszatérve a zsinanógára, azt hiszem, a zsidóságnak kellene vele foglalkoznia, hiszen azért a fővárosban van pénz, ott jut felújításokra is, most például a Rumbach utcai van folyamatban, de ennek nyilván nem találnak funkciót, túl messze van...

 

 

 

Annyira nem kellett senkinek... Mi beleszerettünk, igazán más magyarázat nincsen. Belső kényszer, sugallat, tenni akarás. A két kisépületben minden felújítást mi csináltunk. Volt, hogy a munkások be se mertek jönni, mert életveszélyesnek tartották. A Schey Fülöp címerét is belegravíroztattuk az ajtó üvegébe.

 

 

Nincs pénz. Mindig ezzel kezdik. Visszakérhetnék, az örökségvédelem is visszakérhetné, mert nem történt meg a kötelező restaurálás, de nem kérik rajta számon.

 

 

Igen. Mi is csak a címét tudjuk (egy Fejér megyei községben van), de a száma nincs meg. De ő azt mondja, most minden a végrehajtó kezében van. És most már olyasmik is rá vannak terhelve, láttam a tulajdoni lapon, hogy ötezer forint parkolási bírság, aztán adótartozás, félmilliós villanyszámla...

 

Közben egy látogató érkezik, idősebb hölgy, és mesélni kezd, az életéről, az izraeli útjáról. Anikó meg is jegyzi később, mindig mesélnek, ki erről, ki arról, történeteket.

 

 

Papírkereskedésünk van, asztalosvállalkozásunk, ilyesmik. Kisebb vállakozások.

 

 

Nagyon szépen meg van tervezve az udvar. Nagyobbnak tűnik azáltal, ahogy szélesedik a járda. Itt bent nem volt semmi, csak törmelék. Lassan megy a munka, a teljes felújítás 100 milliós nagyságrendű lenne. Annyi nincs... Amikor 17-18 évvel ezelőtt először jártam itt, még volt csillár is, azt közben ellopta valaki. De van, ami eredeti, pl. a zsinagóga bejárata mellett a fekete emléktábla, Schey Fülöp emléktáblája. Amikor elkezdtünk foglalkozni ezzel az egésszel, olyan sokan be akartak jönni, ezért is kezdtük el a képeslapokat meg a belépőt, kicsit kíváncsiságból is, hogy mérhető legyen, mekkora az érdeklődés. A kiadás nagyon sok... csak a kivilágítás több ezer forintos pluszt jelent a havi villanyszámlán. Vásárolunk gyertyákat is, a tégla is költség, a pályázatírás is. Idén ráadásul sikertelen volt, amit beadtunk, igaz, előző évben nyertünk. Szeretnénk egy honlapot is. A sírköveket, amik itt vannak az udvaron, szeretném elcserélni, szoborra.

 

 

 

Így, ilyen zsidósan. Mert pénz, az nem nagyon jön be. Az alapítvány is, természeténél fogva, nem nagyon kereskedhet, ezért is vannak ezek a csereberék. Van, amit Ausztriában vettem, pl. ezt a menórát, 1 vagy 2 euróért. A hetvenes években villámcsapás érte a tetőt, csoda, hogy nem égett le minden, hogy a fából készült részek megmaradtak. Akkor a különböző felekezetek adták össze a pénzt, hogy kicsit helyreállítsák. Most mi javítgatjuk a tetőt is. Próbálunk minél többet a magunk erejéből, arra nem futná, hogy vállalkozókat bízzunk meg. A téglákat az áldozatok neveivel is én készítem, otthon, a konyhaasztalon. A temetőben megvan a névsor, azoké, akiket elhurcoltak, ez alapján kezdtem el. Később lekértem a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontból is, egyezett a két lista. A téglákat a Wienerberger ingyen égeti, de most új betűk kellenének, mert a régiek műanyagból vannak, már eléggé elkoptak. Talán majd a kerítésen helyezzük el, még nem tudom. Egyelőre itt vannak bent. Egyébként is, ezek 800 fokon égetett téglák, nem 1200-on, kint tönkremennének, majd ki kell találni valamit. De 1200 fokos kemence nincsen Kőszegen. Gondolkozom rajta, hogy milyen kisebb emléktárgyakat lehetne gyártani, talán hozna valamennyi bevételt. Nem sokat, de Teréz anya is azt mondta, hogy mindig az eggyel kell kezdeni...