Volt egyszer egy MMIK

A kormány annak idején azt ígérte, hogy egyszerűsíti a reálgazdaságot terhelő bürokráciát és szabályokat, ehhez képest most a vállalkozások vezetői és könyvelői soha nem látott mértékben tépik hajukat az újabb és újabb adók, szabályok és ötletek dzsungelében.

Nagyjából hasonló a helyzet a közigazgatás vagy az oktatás terén is: annyira sikerült racionalizálni a rendszert, hogy már végképp fogalmunk sincs, hogy mit és hol intéznek, kihez tartoznak egy adott épület munkatársai, falai, íróasztalai vagy mellékhelyiségei.

Ebben a diszkrét, általános káoszban nem keltenek nagy feltűnést a kulturális intézmények követhetetlen vándorlásai, hiszen tudjuk jól, hogy „Inter arma silent Musae", azaz  fegyverek közt hallgatnak a múzsák, és hát, valljuk be, nálunk háború van, hadurakkal, hadizsákmányokkal. A múzsák addig fontosak, amíg valamilyen célból mozgósítani lehet őket a harcmezőn.

A kulturális intézményekkel most éppen a „székhiány” nevű játékot játssza a politika, miközben ide-oda mennek a teremben, néha tapsol valaki, és akkor gyorsan le kell ülniük egy székre, lehetőleg valaki ölébe.

Csak ilyenkor ugye nem mindenkinek jut hely. Most Szombathelyen úgy tűnik, az MMIK az, akinek nem jut szék és kiesik a játékból.  A pont 40. születésnapját ünneplő intézmény ugyanis történetesen nem kell senkinek.

Az MMIK jelenleg és elvileg valamelyik minisztériumhoz és a megyei intézményfenntartóhoz tartozik, de ezek éppen mindennapos rutintevékenységüket végzik, azaz megszűnnek, átalakulnak, ilyesmi. Így aztán Budapestről megkérdezték a várost, hogy véletlenül nem kell-e a neki egy darab MMIK, mondjuk áprilistól.

A  város a múlt heti közgyűlésen azt a határozatot hozta, hogy annyira hiányzik neki az MMIK, mint üveges tótnak a hanyattesés, vagy politikusnak a vagyonvizsgálat.

Ennek apropóján csütörtökön Horváth Zoltán LMP-s képviselő sajtótájékoztatót tartott az MMIK előtt. Itt különösebb érdemi információ nem hangzott el, hacsak az nem számít annak, hogy kiderült: egyedült Horváth Zoltán volt az, aki tartózkodott a múlt heti szavazásnál.

A képviselőnek feltetetően igaza van abban, hogy a városnak már rég le kellett volna tenni az asztalra egy kulturális koncepciót, és az a veszély is valósnak látszik, hogy ha lakat kerül az épületre, akkor azzal együtt számos ott helyet talált kulturális közösségnek is annyi, és ha kiürül a szomszédos Ady téri buszpályaudvar és a börtön épülete, meglehetősen érdekes hangulata lesz a környéknek.

Igaz, az is nyilvánvaló, hogy ennyi kulturális intézményt nem lehet eltartani.

Az egészben inkább az a bosszantó – és ezt már mi tesszük hozzá – hogy a szombathelyi kulturális szintén átgondolása azért nem tűnik annyira összetett problémának, mint a holdra szállás. 

Mindössze annyi kellett volna egy-két évvel ezelőtt, amikor már látszott, hogy nemcsak a pénz, de a közönségigény is apadni látszik, hogy 5-6 hozzáértő ember leül egy asztalhoz, a politikusokat kiküldik a szobából, majd 1-2 óra múlva elkészülnek egy olyan forgatókönyvvel, ami továbblép a tehetetlenség és az aktuális egyéni érdekek szintjén.

A mai rendszer lényege egyébként az, hogy szakavatott és felelős kertész híján úgy burjánzik, hogy közben alig vegetál.

Az MMIK-val pedig most már kár is foglalkozni, azt majd magától is benövi a fű.

PS: A helyzetre jellemző, hogy a sajtótájékoztató egyetlen résztvevője sem tudta, hogy jelenleg kinek a tulajdonában van az MMIK közel sem értéktelen épülete. Levelünkkel ma megkerestük a megyei kormányhivatalt, akik délután annyit közöltek, hogy a kérdésünket továbbították a Vas Megyei Intézményfenntartó Központnak.