50 millió forintból újították fel a Szombathelyi Evangélikus Templomot

2014.11.21. 14:05

A homlokzat és a tetőszerkezet szépült meg, akadálymentesítették is a templomot. 

A homlokzat és a tetőszerkezet szépült meg, akadálymentesítették is a templomot.

Az Evangélikus Egyházközség még júniusban adott be kérelmet a város önkormányzatához a templom, és az előtte lévő tér felújítására. Júliusban már sajtótájékoztatón ismertették az Óperint utcai körforgalom kialakításával együtt, az IVS-programban megkezdődnek a munkálatok.

Akkor is Puskás Tivadar polgármester és Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész köszöntötte a sajtót, most, novemberben, a felújítás végén szintén ők mutatták be, milyen változásokon ment keresztül az épület.

Az épületszerkezetet korszerűsítették, a homlokzatot felújították, a munkálatok során megerősítették és néhol cserétek a tetőszerkezetet. Színes pala került a tetejére.

Az épület körüli csapadékvíz elvezetése is találtak megoldást, kicserélték a homlokzati nyílászárókat, javították a lábazati vakolatot.

Újdonság, hogy akadálymentesítették a helyszínt, belső járdákat hoztak létre. Sőt, a gyengén hallókat is segítik ún. mobil indukciós hurokkal.

50 millió forintból újult meg a templom.

Biztonságosabban lehet megközelíteni a templomot, szervezettebb lett az autós közlekedés a körforgalom miatt.

A gyülekezet megújítja a paplakot is. Várat még magára egy kis közösségi tér kialakítása az épület előtt: a templom így kinyílik a város felé – fogalmazott a lelkész.  

.