A Weöres Sándor Színház új bemutatója keményen szembesít.
A Szent György és a sárkány óta tudom biztosan, hogy a fajsúlyosabb darabok előtt érdemes tájékozódni, mert megtérül.
Ilyenkor veszi hasznát az ember a régimódi házi könyvtárnak.
Először A színház világtörténetével próbálkozom, de totális kudarc. Ellenben most is hasznosnak bizonyul Richard Ruland és Malcolm Bradbury amerikai irodalomtörténete.
Például azzal, hogy emlékeztetnek: az USA-ban mennyire a pálya szélén volt mindig is a drámaírás. Az ottani piaci viszonyok között semmi esélye nem volt a filmmel vagy a televízióval szemben, ha pedig színház, akkor inkább a limonádédarabok mennek.
A szerzőpáros arra is felhívja a figyelmet, hogy mindez milyen jól megjelenik Eugene O’Neill Utazás az éjszakába című művében. Az apa, James O’ Neill ugyanis rengeteg pénzt keresett azzal, hogy több mint ötezerszer eljátszotta a főszerepet a Monte Cristóban. Szinte egyfolytában turnézott, miközben feleségéből morfinista, két fia alkoholista lett. A szerző magát a Tyrone fiú alakjába gyúrta be, a Broadway-züllésen kezdve a tuberkolózison át a dél-amerikai kalandig.
Már el is döntöm, hogy majd milyen remek párhuzamot állítok az amerikai színházak sanyarú helyzete és Weöres Sándor Színház egyensúlyozási praktikái között, de aztán elolvasom a drámát, és rájövök, hogy ez mellékszál.
O’Neill világhírű darabja gyakorlatilag egy másik, korábbi utazás, Ady Endre Kocsi-út az éjszakában című versének a színpadra állítása:
"Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött"
Tovább
Az utazás az éjszakába a modern nagyvárosi ember, illetve az emberi viszonyok széthullásának a bemutatása. Egy család egyetlen napjába sürítve láthatjuk, hogy lesz a paradicsomi reggeli pillatatokból estére maga a pokol, hogy romlanak el menet közben a dolgok, hol siklik ki életünk, és hol siklatjuk ki a másokét.
És még azt sem lehet mondani, hogy nincs meg bennünk a szeretet vagy a jó utáni vágy. Mert bennünk van, de felülírja egy magasabb szintű kód.
Bizonyára lehet a darabot elemezni szociológia és pszichológiai szempontból - O’Neill sokat olvasott Freudot és Jungot -, de valószínűleg nem érdemes.
A dráma belülről, zsigerből, intuitív módon ábrázolja a folyamatot, melyre aztán a néző vagy ráismer, vagy nem.
Én, sajnos – vonom le a tanulságot már olvasás közben -, igen.
A nagy kérdés az, hogy ebből a gyúlékony, de nem könnyen kezelhető alapanyagból mit tud kihozni a Weöres Sándor Színház.
Szerencsére sokat.
A két főszerepet (James Tyrone és Mary Cavan Tyrone) mintha csak a két vezető szombathelyi színészről (Trokán Péter ésKiss Mari) mintázta volna O’Neill. Nemcsak a karakterek, de a fizikai adottságok tekinttében is elképesztően bő és pontos utasításokat ad a szerző.
Olyanokat például, hogy Tyron 65 éves, de tíz évvel fiatalabbnak néz ki, illetve magasabbnak és karcsúbbnak látszik tartása következtében.
Mary pedig a leírás szerint „még mindig bájos, fiatalos, bizonyára nagyon szép lehetett, és még most is igen vonzó.”
A szombathelyi előadás szinte minden másban is igyekszik hű lenni az alapanyaghoz.
Ebbe még az belefér, hogy a szöveget itt-ott modernizálták, húzták, a puritán díszletek menet közbeni változását hozzáigazították az általános széteséshez.
A legnagyobb változtatás, hogy az eredetileg négy felvonásból kettőt fabrikáltak, talán azért, mert féltek, hogy a szombathelyi közönség folyamatosan meglóg az előadás közben. Nehéz, hosszú darabok esetén ez előfordul.
Márpedig az Utazás az éjszakában nehéz, hosszú darab.
Igencsak igyekeznie kell a rendezőnek (Szabó Máté) és az összesen öt színésznek, hogy több mint két óra hosszan fenntartsa a figyelmünket. Ráadásul a párbeszédek nagyon gyakran monológokba csapnak át.
A figyelem fenntartása kilencven százalékban sikerül is, de mivel a darabot a nyilvános főpróbán nézem, még az is lehet, ez az arány később még jobb lesz.
A két említett főszereplő szinte hibátlanul hozza a karaktereket, és nem találunk kivetnivalót a többiekben (Ifj. James Tyrone/Orosz Róbert, Edmund Tyrone/Kenderes Csaba, Cathleen/Varga Dóra) sem.
Az Utazás az éjszakába sötét, nyomasztó, nyugtalanító darab, de megadja a szembenézés katarzisát.
Én az első pohár bort a szünetben iszom meg.
A másodikat és a harmadikat az előadás után a szinte kihalt színház büféjében.
Ezek szerint nem akarnak sok mindent elmondani egymásnak az emberek.
Aztán megyünk hazafelé a szombathelyi éjszakába.
Néhány pohár viszkire még betérek az egyik belvárosi helyre. Aztán ott is záróra lesz.
Értékelés: 8/10
Fotó: Kánya Dóra (alon.hu), Garai Antal Atom (Weöres Sándor Színház)