Meg ezernyi más dologra is.
„A cápa nem eszik embert, de nem lehet megbízni benne” – írta biológia dolgozatában az egyszeri diák, amikor az volt a kérdés, hogy jellemezze a cápa.
Nos, legtöbben valahogy mi is így vagyunk a babonákkal.
Tudjuk, hogy a babonák nem igazak, de azért mégsem tudunk ebben teljesen megbízni: figyeljük, mikor esik péntekre a hónap 13. napja és lekopogjuk az asztalon a még nem teljesen biztos jó hírt. Mert sosem lehet tudni.
Az alábbiakban összegyűjtöttük szilveszterhez és újévhez kapcsolódó babonákat, hiedelmeket is szokásokat.
Általános tudnivalók:
- Az újévi erős fények és zajok távol tartanak mindenféle rosszat.
- Szilveszter éjjelén pontban éjfélkor az összes ajtót ki kell tárni, hogy az óév kimehessen. Ugyanis ha nem távozik, az újév nem tud bejönni.
- Az újév különös jelentőséggel bír, mert elárulja, mit tartogat számunkra az elkövetkezendő 12 hónap.
- Amit az újév napján cselekszik az ember, az hatással lesz egész évre, így tartózkodjunk például a vitáktól, veszekedésektől. Aki korán kel, egész évben friss lesz, aki gyengének, betegnek érzi magát, az egész évben ilyen lesz.
- A jó évkezdésnek velejárói a jó italok és a bőséges étkezés.
- Aki újév napján édeset eszik, annak egész éve édes lesz.
- Újévkor disznót kell enni, hogy kitúrja a szerencsét, szárnyast semmiképp, mert azok elkaparják.
- Étkezésnél részesítsük előnyben a szemes terményeket (lencse, rizs, köles), mert a sok apró mag pénzbőséget jelent az elkövetkezendő évben.
- Újév napján az üres zsebek, szekrények vagy polcok látványa a következő évre szegénységet vetítenek előre, ezért a kamrát, zsebeket meg kell tölteni, a pénztárcákat tele kell rakni pénzzel, hogy az év során ez legyen a jellemző.
- Az újévet nem jó tartozással, adóssággal kezdeni, ezeket még az újév előtt ki kell egyenlíteni.
- Újév napján ne adjunk ki semmit a házból, mert ha ezt tesszük, sok kiadásunk lesz egész évben.
- A pénzhez jutási esélyeinket növelhetjük, ha szilveszter éjjelén pénzérmét kötünk madzagra, kilógatjuk az ablakon, majd éjfél után a madzag segítségével behúzzuk a házba.
- Nem szerencsés dolog újév napján hagyni, hogy a tűz kialudjon, és ollót használni, mert aki ezt teszi, elvágja a szerencséjét.
- Ha emeletes házban lakunk, az éjféli óraütés után álljunk fel és menjünk fel az emeletre, mielőtt lemennénk egy alacsonyabb szintre.
- Fontos az első újévi látogató. Ha ekkor rosszkedvű vendég érkezik, abban az évben sok bánat éri a ház népét. Szerencsés, ha az első látogató férfi.
- Akitől ezen a napon csókot kapunk, az egész évben szeretni fog bennünket.
- A szilveszteri északi szél hideget, a déli szél enyhe telet jelez.
- Ha nem tudunk ólmot önteni, szilveszter éjszaka próbálkozhatunk nyers tojással, amit forrásban levő vízbe kell önteni. A jövőt a csorgatott tojás sárgája alakjából tudjuk kihámozni.
- Szintén következtethetünk a jövőre, ha szilveszter éjjel egy tetszőleges oldalon felcsapjuk a Bibliát, és egy pálcika vagy egy tű segítségével vaktában, csukott szemmel rábökünk egy sorra.
Kiegészítő tippek:
- Pontban 12 órakor 12 korsó sört kell meginni, hogy az új évben szerencsések legyünk. (Svájc)
- Amint az újév elkezdődik, minden órát fel kell húzni a házban. (Görögország)
- Éjfélkor 12 szőlőszemet kell megenni, és újév napján új, piros alsó és felsőruhát kell viselni, a megunt, régi dolgokat egyszerűen ki kell tenni az ablakon, és a pénztárcába lencsét kell tenni. (Olaszország)
- Az ünnepi asztalterítő alá pénzt kell tenni. (Szlovákia)
- Balszerencsét jelent, ha az új naptárt előre kiakasztjuk, vagy írnak előre írunk a jövő évi határidőnaplóba. (Anglia)
- A szilveszteri álmunk beteljesedik, ha elalvás előtt rózsafüzért vagy megszentelt tárgyat teszünk a párna alá. (Bajorország)
- A bejárat felé szalmaköteget kell feszíteni, hogy távolt tartsuk a rossz szellemeket, és újévkor egy jót kell nevetni, hogy jól induljanak a dolgok. (Japán)
- Az újévi kívánságokat 12 papírdarabra kell felírni, és amikor elkezdi ütni az óra az éjfélt, gyújtsuk meg a papírdarabokat. Az teljesül, ami a 11. ütésnél még nem égett el. (Fehéroroszország)
- Támasszunk lapátokat, gereblyéket és rostákat a házfalhoz, hogy védelmet nyerjünk a gonosztól. (Korea)
- Ajánlott imádkozni az ősökért, vadászni és halászni. De nem ajánlatos boldogságért imádkozni, házasságot kötni, kerülendők a ház körüli javítások és építkezés elkezdése. Aki újév napján söpör, az kisöpri a házból a szerencséjét. (Kína)
Felhasznált irodalom:
Rosta Erzsébet és Rábai Attila: Hiedelmek, hagyományok, babonák
Deboorah Murrel: Babonák könyve
Ditte és Giovanni Bandini: Babonák lexikona