Szállodateszt: Hotel Pinija, Petrcane, Horvátország

Valamikor a kilencvenes évek közepén voltunk először a tengerparton. Akkor az apartman bérlés mellett döntöttünk – a szállodát drágának, a kempinget macerásnak ítéltük -, és ez a nyaralási forma annyira bejött a maga kényelmével és szabadságával, hogy egészen mostanáig nem is hezitáltunk: legyen az görög, olasz vagy horvát tengerpart, vagy a Terra katalógusa, vagy az internet segítségével kerestünk egy apartmant, ahova aztán elautóztunk.

Idén nyáron viszont úgy alakultak a dolgok, hogy beúszott a képbe egy szállodai megoldás lehetősége.

És mi nem hagytuk ki a ziccert.

A helyszín

Petrcane egy kis horvát halászfalu Zadartól kb. 15 kilométerre északra. Néhány utca, pár étterem, kávézó és vegyesbolt a főutcán. Semmiről nem nevezetes, hacsak nem arról, hogy korábban már kétszer apartmanoztunk ott, mivel pont ez szerénység, ez a kissé gazos, lusta, dalmát hétköznapiság tetszett meg nekem benne. Nem akarom szépíteni a dolgot, a környék sem csábít nagy felfedezésekre. Aki még nem volt arrafelé, annak Zadar megér egy erős félnapot, de a többi környékbeli település (Nin, Privlaka, Zaton stb.) tényleg nem okoz kezelhetetlen izgalmakat.

Az épület

A Hotel Piniját korábbi nyaralásaink alkalmával már kiszúrtuk magunknak.

Igaz, nem volt nehéz. A szálloda ügyesen lenyúlta magának a falu legszebb földnyelvét, méretével és vendégeivel alaposan dominálja az egész települést.

A 300 szoba három különálló épületben helyezkedik el. Lehetne akár zsúfolt is az egész, de mégsem az. A fenyvesekkel borított árnyas területen, a létesítményekben és a tengerparton is viszonylag jól eloszlik a tömeg, egyedül talán a fák alatt parkoló autók mennyiségéről és az étteremben derül ki, hogy mekkora nagyüzemről van itt szó.

A Hotel Pinija történetéről nincsenek hitelt érdemlő információink. A részletek azt sugallják, hogy valamikor a jugoszláv szocializmus utolsó szakaszába épült, és az azóta eltelt időben komoly kapitalista felturbózásokon esett át.

Azon szállodák tipikus hangulatát osztja, melyeknek volt idejük simára csiszolódni az évtizedek alatt, és ha vannak is kisebb hiányosságok, a személyzet profizmusa bőven elfedi, feledteti, jelentékteleníti azokat.



A szobák méretét meglehetősen szűkmarkúan mérik, csakúgy, mint a bútorzatot, de összességében jogos a négy csillag, még alulról is.

Nem lehet panasz a természeti környezetre sem. Az épületegyüttes árnyas fák között, majdnem hogy fenyőerdőszerű részen található.

Mi el tudnánk képzelni szebb parkosítást is, mint a fák alá állított autók és néhány sportpálya, de a legfontosabbra, a tengerpartra nem lehet panasz. Szép hosszú betonozott szakasz tartozik hozzá, amely pont annyira nyeli el a vendégeket, hogy ne érezzük zsúfoltnak.

A tenger egyébként olyan, mint a horvát partok 90 százalékában. Köves, sziklás, néhány méter után már úsznunk kell.

Étkezés

Korábban az is elriasztott a horvát szállodáktól, hogy módfelett vegyes véleményeket hallottunk az étkezésről.

Nos, nekünk nem volt okunk panaszra.

Mind a reggeli, mind a vacsora svédasztalos volt, és egyáltalán nem tűnt garasoskodónak.

Ha Michelin-csillagot nem is adnánk a konyhának, de valahova a középkategória felső fertályába helyeznénk.

A reggeli nagyjából megfelel a négycsillagos magyar szállodák kínálatának, a vacsora annyiban más, hogy tengeri herkentyűk (polipsaláta, filézett cápa stb.) és horvát specialitások is megjelennek a felhozatalban.

Ravasz módon úgy variálják a napi kínálatot, hogy egyszerre változatos, de összességében mégiscsak állandónak érezzük, beleértve az olivaolajon grillezett zöldségeket, fügét, dinnyét, pudingot, kompótokat és ilyesmit.

Szolgáltatások

A szálloda mellett nemcsak az szól, hogy – ellentétben az apartmannal - nem kell reggel valakinek cekkerrel elfutni tejért és burekért, hanem hogy mindenféle tevékenységet lehet házon belül végezni.

Nos, a lehetőségek száma a Pinijában is számos.

Mindenképpen említést érdemel az édesvízi medence, ami a valóságban azért annyira nem látványos, mint a szállodai reklámfotóin, de összességében korrekt. 

Láthatóan és érthetően főként a kisgyerekes családoknak jelent a tengerrel szembeni alternatívát, de a nap végén mi is előszeretettel áztattuk magunkat benne. Kár, hogy viszonylag hamar – hivatalosan 6-kor, valójában 7-kor - bezár.

Szabadon használható a strand-röplabdapálya, viszont szinte minden másért fizetni kell, igaz, az összegek talán nem is annyira a bevételeket, mint a létesítmények használatának a szabályozását szolgálják.

Egy pingpongasztal egy órára 20 kuna (1 kuna jelenleg kb. 40 forint), egy teniszpálya óradíja 50, a fitneszterem egy alkalomra 30 kuna.

Egy napozóágy egy napra 25 kuna - ami mondjuk azért benne lehetne az alapárban.

Ingyenes internet az előtérben van, akinek ez nem elég, az egy napra 80 kunáért tud a szobába is rendelni.

Megéri az árát?

És ha már előjött a pénzkérdés, járjuk kicsit jobban körül, megéri-e a szálloda?

Nos, mi a két szobáért valamivel több mint dupláját fizettük annak, mintha egy tisztességes, tengerparti apartmanban lettünk volna.

További számolást is végeztünk, és az jött ki, hogyha minden nap elmegyünk reggelit venni, és este beülünk valahova vacsorázni – hiába kaptunk minössze 4 euróért (!) a vacsorát a szállodában - még akkor is bizony olcsóbb az apartman.

Ugyanakkor azt vettük észre, hogy a szállodai kényelem miatt gyakorlatilag nem mentünk sehova, így jóval kevesebbet költöttünk, mint amikor egy apartmanból autóval ide-oda mászkáltunk (benzin, édesség, fagyi, gumimatrac, napkalap stb.).

Nem mellékesen a szállodai árak sem voltak megfizethetetlenek. Természetesen drágább minden, mintha egy magyar kisvendéglőben lennénk, de mégiscsak egy tengerparti négycsillagos szállodáról van szó.

A vacsorához az ásványvíz 13 kuna, a szálloda területén található, igencsak kellemes lounge bárban egy korsó Staropramen sör 20 kuna, egy koktél 35 kuna.

Szintén nem találtuk mérhetetlenül túrárazottnak a szállodai pékség 14 kunás burekét és 40-50 kunás pizzáját (egy szelet 12 kuna), melyekből a nap közepén vettük egyet-egyet.

A dalmát esthez 15 kuna volt egy pohár minőségi bor, ami viszont – óhatatlanul is összehasonlítva a magyar borok ár/érték arányával – viszont már tényleg határestet.