Megkímélendő olvasóinkat ezúttal nem írjuk le, hogy mi motivált bennünket a sorozat elindítására, és most kihagyjuk egy egyéb magyarázatokat is. De azért mielőtt valaki követ vetne ránk, esetleg olvassa el az előzményeket.
Miután első körben megállapítottuk, hogy a két, Magyarországon népszerű márka között mi nem sok különbséget találtunk, nemzetközibb vizekre eveztünk.
A második párbaj két nagy világnév között zajlott.
A holland Heineken a világ egyik legnagyobb és legismertebb gyártója, és hasonlóan nagypályás a belga Stella Artois.
Mindkettő 5%-os sör, és mindkettő ára egy kicsivel az átlag felett van. A Heinekent 219 forintért, a Stellát 239 forintért vettük a Sparban.
Megjelenés tekintetében némileg elütnek egymástól. A Heineken dizájnja nemcsak puritánabb, de ott virít rajta az ötágú vörös csillag, aminek Kelet-Európában különös mellékzöngéje van. A Stella címkéje valamiféle elnagyolt barokk.
Szín tekintetében sem veszünk észre említésre méltó különbséget, viszont a Heineken illata egy fokkal kifinomultabb, és ugyanezt a különbséget vesszük észre az ízben is.
Többszöri és elmélyült kortyolgatás után egyértelműen a Heineken mellett döntünk, főleg úgy, hogy üvegje ráadásul 20 forinttal olcsóbb.
Ön szerint?
Ha több vagy más véleménye van, mint a szavazás meglehetősen limitált választéka, azt a hozzászólás formájában tudja közölni velünk és a nagyvilággal.