A műsorról
Az „Egy Koncert Kékben” műsor feszített tempójú 3 éve után alkotói szabadságra visszavonult művész európai körútjáról gyönyörű muzsikákkal tért haza.
Vivaldi - Négy évszak átirata Velencében fogant meg, ahol a Cinquecento Reneszánszának gazdagsága és az olasz lélek zenei fogékonysága mindig együtt áll.
Verdi Aidája és Nabuccója Milánóban, míg Wagner Tannhäuser átirata az ősbemutató helyszínén Drezdában kristályosodott ki.
A hangversenyre külön erre a célra hozott hangszer is megérdemel egy gondolatot, hiszen a digitális zenei hangképzés jelenlegi csúcsa szólal majd meg.
Olasz mérnökök közel 10 évet dolgoztak a technológián, mire olyan élethű hangot hoztak létre a világ legkülönbözőbb pontjain rögzített csodálatos orgonák hangmintái, és egy beépített szuperszámítógép segítségével, amelyről rendszerint az avatott fül sem képes megmondani, hogy egy a teremben felépített hangszert, vagy egy digitális koncertorgonát hall.
Ráadásként, míg egy hagyományos orgona esetében 15-30 féle sípsor, és azok kombinációi közül válogathat a játékos, addig ebben az esetben közel 700 féle orgona hangszín, és 30 zenekari hangszer hangja áll a rendelkezésére.
Ez oda vezet, hogy például Csajkovszkij Diótörőjének Virágkeringője játékos, szinte áttetsző, míg Verdi Nagy Indulója az Aidából fanfáros, nagyzenekari hangképpel varázsol el bennünket.
Rákász Gergely zenetörténeti kommentárjai ezúttal sem maradnak el, a koncerten megtudhatjuk, hogy miért akarta Verdi huszonévesen abbahagyni a komponálást, vagy azt hogy csap be bennünket Rossini néhány nagyon egyszerű trükkel, de darabja mégis miért mestermű, esetleg azt miképp került az újságba Mascagni mosodai listája.
Varázslatosnak ígérkezik!
Koncert információk: www.rakaszgergely.hu
www.facebook.com/rakaszgergely