Interjú Kardos Horváth Jánossal, a Kaukázus zenekar énekesével

Szombaton lépett fel a Cinema Caféban az egyik legjobb magyar zenekar. A Kimozduló.hu . Még koncert előtt beszélgettünk Kardos Horváth Jánossal a magyar popzenei életről, a márciusban kijövő lemezről, a példaképekről, az általa vallott konzervativizmusról és sok más egyébről.

Szombaton lépett fel a Cinema Caféban az egyik legjobb magyar zenekar. A Kimozduló.hu . Még koncert előtt beszélgettünk Kardos Horváth Jánossal a magyar popzenei életről, a márciusban kijövő lemezről, a példaképekről, az általa vallott konzervativizmusról és sok más egyébről.

ALON: A Kaukázus mellett a Magashegyi Undergroundnak is tagja vagy. Melyik élvez elsőbbséget? Ez a kérdés különösen most vált igazán érdekessé, mikor a Fonogram díjátadón két kategóriában is jelölték az utóbbit, ha nem is nyertetek. Ahogy tudom, már be is bejelentkezett egy nagy kiadó egy lemezajánlattal.

Kardos Horváth János: Igen, lesz Magashegyi-nagylemez, körülbelül április végére várható. Hogy milyen formában jelenik meg, az még kérdés. Annyi biztos, hogy kiadói gondozásban jelenik meg. Emellett a Kaukázus is fontos. Úgy hiszem, hogy a magyar undergroundban az a minimum, hogy az ember egy kicsit skizofrén legyen. Nekem ez a két zenekar simán lefedi a két énemet. Sőt, az se valószínűtlen, hogy lesz egy harmadik is.

Erről lehet valami pontosabbat tudni?

Egy halkabb, akusztikus dolog lenne, főként gyakorlati okokból. Amikor úgy 12-13 évesen elkezdetem zenélni, nekem az tetszett benne, hogy mennyire közel tudja hozni egymáshoz az embereket, hogy a hangok és a dalok mennyire könnyen tudnak hatni. Aztán ahogy ebből az idézőjeles trubadúr szerepből átléptünk egy ilyen nagyüzemi popzenekaréba, az az én sérelmemre ugyan sokat elvitt, de könnyen hozzá tudtam szokni, hogy több tényező játszik közre, több ember munkájából tevődik össze az egész. Most újra kevesebb klub van Magyarországon és az egy szál gitáros dolgot könnyebb kihangosítani. Nekem ez bejön. Tudom, hogy ez ma ciki, az embereknek több kell ennél, ilyet már rengetegen csináltak, és nem nagyon tudsz annyira meghökkentő dolgokat belevinni, mint egy zenekarba.

Miért kellene feltétlenül meghökkenteni? Miért nem elég az, hogy valaki jó abban, amit csinál, esetedben, hogy kiáll egy szál gitárral és énekel?

Én lennék a legboldogabb, ha az emberek ugyanolyan kíváncsisággal és lelkesedéssel fogadnának egy zenekart, mint harminc éve. De nem ez a helyzet. Időközben sok minden történt, az igényszint is lejjebb ment Szikora Robikkal, fölfelé is emelkedett Pink Floydokkal és Nirvanákkal.

Meg hát volt közben egy úgynevezett rendszerváltás is, kinyílt és betódult ide is a nagyvilág, minden azonnal elérhetővé vált.

Akárki akármit is mond, Magyarország egy jó hely. Aki itt valamire viszi, talpon tud maradni, az elkönyvelheti, hogy világszínvonalú produkciót állít elő, mert túl azon, hogy legyűri a külföldi zenekarokat, az emberek még a koncertjére is elmennek. Szóval nyugodtan mondhatom magam a világszínvonal küszöbén. Jó érzés! (Nevet.)

A Kaukázussal mi a célod? Elérni a magyarországi non plus ultrát, fellépni a Sziget nagyszínpadán, szombaton a főzenekar előtt?

Ma nagyon erős pozícióharc van, nem könnyű ebbe a szigorúan hierarchikus elven működő showbizbe betolni egy zenekart. Sok mindenen át kell rágnunk magunkat és ez nem könnyű. Amikor azt érezzük, hogy sínen vagyunk, akkor mindig jön valami negatívum. De bennünk mindig is volt annyi eredendő pimaszság, amivel a legtöbb dolgot képesek vagyunk jól kezelni. Válaszolva a kérdésedre, a Kaukázussal az a célom – bár a zenekar nemcsak belőlem áll, többtényezős ügy –, addig szeretném gyúrni, csinálni, amíg nekünk és a közönségnek is jó. Kis színpadon szar idő pontban, aztán kis színpadon jó időpontban, majd nagy színpadon szar időpontban, végül nagy színpadon jó időpontban. Úgy számoltuk ki, hogy ehhez úgy öt év kell. Ebből eltelt már kettő, szóval még van három. Vannak példaképek, akiknek szeretném bebizonyítani, hogy a munkásságuk nem volt hiába és visszük tovább a lángot. Aztán majd kiderül, mi sül ki belőle.

Azért nem mondhatod, hogy olyan mostoha volna veled a sors. Olvastam a Kaukázus-blogon, hogy a Fonogram díjátadón Ákos mellett ültél, beszélgettél is vele, utána meg Lovasi mondta neked azt, hogy három év alatt cakompakk le lehet legelni Magyarországot.

De akkor mit csinál azóta? Platózik? Én nem szeretném soha munkakörként csinálni a Kaukázust. Csak addig, amíg van benne kraft. Harmincnégy évesen semmiképpen sem azon akarok agyalni, hogy úristen, megvolt a tízéves jubileumi koncertünk, és most mit csináljunk? Menjünk még egy újabb turnéra? Ha a régi lendületnek vége, át szeretnék csorogni valamilyen más kreatív területre. A tehetség olyan adottság, ami kompatibilis sok más egyéb helyre is. Főleg most, amikor a bulvár- és a kereskedelmi média annyira fölszippantott egy csomó mindent, hogy elfogynak a normális emberek. Ezeket a fölszabaduló helyeket föl kell tölteni. Itt és most neked megígérem, hogy nem fogom árusítani az undergroundot! Habár ezt már régen elkezdték, és alaposan megprivatizálták. Közben meg is szűntek a határok az underground, az alternatív és a mainstream között. Csak az üzenet csatornája más. Teszem azt, ha egy No Thanx úgy kezdte volna, mint a Kaukázus, akkor ők is itt tartanának. De ők direkt rámentek a piacra, fölvásárolták maguknak a hirdetéseket az újságokban. Mi más közegben mozgunk, a szövegeim egy vívódó, a világban a helyét kereső fiatalemberről tudósítanak, aki kapkodja a fejét, hogy mit volna jó tenni. Az emberiség és a magyar történelemben is folyamatosan változtak a dolgok, de talán létezik egy olyan alap, amint nevezhetünk általános emberi erkölcsnek, amihez lehetett és ma is lehet még igazodni. Konzervatív embernek tartom magam, politikai állástól függetlenül. Nem mondom, arra is ráférne egy nagy zuhany, egy újraértelmezett konzervativizmus. Hogy nem ciki az, hogy szeretjük a vasárnap délutánt; hogy nem ciki az, hogy vannak könyvtárak; hogy nem ciki az, hogy van egy olyan bármi, amit jónak fogadunk el, amire lehet támaszkodni stb. Ilyenekre nagy szükség volna.

Márciusban jön ki az első „hivatalos” albumotok. Mit lehet erről tudni? Milyen arányban szerepelnek rajta régi dalok és melyek ezek?

Szerzői kiadásban jön ki, csak a disztribúcióba száll be a kiadó. Fent lesz az interneten ingyen letölthetően, illetve egy bolthálózatban is kapható lesz, plusz tartalommal. Van a honlapunkon egy Merte rovat, ahová az emberek beküldik a verseiket. Ebből kiválasztunk 20-25-öt, ezeket egy nagyon jó hang mondja majd fel. A lemez megvásárlói egy kulturális pakkot kapnak. Csak a nagyon jellemző régi dalok szerepelnek rajta. A Győr feltétlen, a Lángos, tejföl szintén. Valószínűleg a Teszkót is rárakjuk, mert az emberek elvárják. Meg még néhány ilyet. Kicsit szakrálisabb lemez lesz. A magánéletemben történt egy csomó érdekes változás. Amilyen társadalomkritikus, fejjel a falnak zenekar voltunk, addig most megjelenik benne egy sokkal személyesebb vonulat is. Elmúlás, szeret, mikroszociológia stb. Nem lehet kívülállónak maradni, mint ahogy Tamás Gáspár Miklós teszi, hogy „itt élek ebben, de képes vagyok felülemelkedni rajta, kívülről nézni”. Most nem szeretnék felülemelkedni, benne akarok lenni a masszában. Ez egy ilyen lemez lesz. Szakrális. „Mindenben ott van a teremtő nagysága.” [Idézet egy még csak a koncerteken hallható számukból – a szerk.] És a maga módján szélsőséges. Vagy nagyon elektronikus, vagy egy szál gitáros. Kompromisszummentes lemezt szeretnénk letenni az asztalra, hogy ne kelljen utólag magyarázkodni. Emellett szeretnénk, ha bejönne az embereknek. Szerintem egy korszakalkotó lemez lesz. Korszakalkotó, mert szinte mindennel szakítunk, ami eddig jó volt a Kaukázusban. Az eddigi számok mind improvizációból születtek. A Teszkóba a Füredi Tiboros rész is egy „mondjál már valamit a végére” felkiáltás alapján került oda. Ez egy jóval átgondoltabb lemez lesz. Az utóbbi időben annyi minden történt velünk, ami ahhoz hasonlítható, mint mikor az ember hirtelen felnő.

Említetted korábban, hogy meg szeretnél felelni a példaképeidnek. Eddig csak Cseh Tamást említetted. Kik a többiek?

A magyarok közül nagyon szeretem a Szörényiék munkásságát, az LGT-t, a Kexes Baksa-Soós Jánost, de a Kalákát is. Nagyon sok Kalákát hallgattam egykor. Nagyon jó dalaik vannak. Szükséges a sláger, egy esszenciát ad, ami által meg tudod mutatni magad. Azokat a dalokat szeretem, ami közel van a népzenéhez. Az ember annakidején azért állt neki zenélni – történeti lények vagyunk ugyebár –, hogy a környezetét leutánozza. Azokat a hangokat akarta önmaga is előállítani, amik körülvették, amikkel a természetben találkozott. A rockzene meg az elektronikus hangszerek ettől nagyon messze vannak. Talán a Depeche Mode kivétel ez alól, akiket nagyon szerettem egykor. Ha megfigyeled, minden számuk úgy 110 BPM-es dobritmusra [másodpercenkénti dobütés – ID megjegyzése] épül. Ami épp egyezik a szívveréssel. Nem véletlenül. Én azokat a zenéket-zenészeket szeretem, amiken-akiken látszik, hogy bele mernek lépni a sárba, mernek gyalulni, kalapálni. Nem vagyok egy urbánus ember, bár városban élek, ha szeretnék is onnan elmenekülni. Visszatérve a kedvenc zenészekhez, nagyon szerettem a kilencvenes években a Republicot. Remek dalaik voltak. Jut eszembe, itt Szombathelyen voltam katona, 2001 márciusában vonultam be. Soha nem felejtem el, civilben vonult a társaság, hajtottak minket előre és valaki elkezdte énekelni, hogy „Csak a szívemen át”. Egy olyan dalt, ami lehet, hogy egy diszkóban vagy egy alternatív társaságban ciki, de ott és akkor, egy olyan kurva kiszolgáltatott helyzetben kétszáz gyerek, akit éppen besoroznak katonának, náluk nagyon működött. Így tudod továbbadni a gondolatot. Lehet tekergetni a gombokat, filterezni meg machinálni, ahogy csak akarod, de ez a lényegen mit sem változtat. Ott vagyunk, hogy népdal. Bevallom: népzenész szeretnék lenni! Mondjuk az adottságaim elég gyengék ehhez. Nem vagyok egy jó énekes meg gitározni is tudhatnék jobban, de nekem ez elég, a saját mantráim kíséretéhez bőven megfelel. A dalok döntő többsége is így születik. Megírom őket, majd elviszem megmutatni a zenekarnak. Most klasszul együtt vagyunk, a koncertek milyensége főleg a hangosításon múlik, a technikán. Ugyanez a helyzet az eddigi három lemezzel is. Egyszerűen nem tudom őket meghallgatni, mert már a felvétel után közvetlenül fogom a fejem, hogy ezt nem így kellett volna. Ezennel azonban másképp lesz. Meghallgatjuk a dalokat így is és úgy is, több variáns végigveszünk, érlelgetjük őket, aztán csak akkor bólintunk rájuk, ha tényleg befejezettnek érezzük őket.

A Magashegyi Undergrounddal azzal a nem titkolt szándékkal léptetek a magyar popzene porondjára, hogy megreformáljátok azt. Az ilyesmi azonban azzal is jár, hogy olyan meghívásoknak is eleget kell tennetek, amit a Kaukázussal nem biztos, hogy bevállalnátok, például a kereskedelmi tévékben beültetnek Kiszel Tünde és Fekete Pákó közé. Hogyan egyeztetitek össze a két szereplést?

Egyrészt ilyen megkeresés még nem volt, másrészt ez szükséges a céljainkhoz. Ez a felismerés a Fonogram díjátadón ért sokként, amikor szembetalálkoztam a magyar zenei élet krémjével. Ebben a nagy masszában benne van Kozmix Lala, Balázs Pali, Szigeti Ferenc, Ákos, Ogli G., Lovasi András, de a Stereomilk és a Subscribe is. És nem gondolom úgy, hogy ebbe ne tartozna bele a Kaukázus, és ne tudná ezt felvállalni. Nem akarok senkit megsérteni, de ha buta emberek mindenféle küldetéstudat nélkül elmennek mindenféle reggeli műsorokba, akkor én nem szeretném magamat kellemetlenül érezni amiatt, hogy nem megyek el. El fogok menni. Úgy érzem, hogy a zenénket, a zeneszerzői adottságomat kutya kötelességem a lehető legtöbb emberrel megismertetni. Még akkor is, ha néznek, hogy miért nincs bezselézve a hajam, és hogy miért nem vagyok márkás melegítőben. Nem akarom elvenni magunk elől a lehetőséget, hogy ami a Kozmix Lalának sikerült, abból a Kaukázus kimaradjon. A zene ugyanis egy rendkívül fontos dolog, egy nagyon gyors csatorna, amivel üzeneteket lehet átadni az embereknek, nevelni lehet őket, hatni rájuk. Ha beültetnek a Stohl Andrá és a Kiszel Tünde közé, akkor legalább ott leszek és tudom képviselni az általam fontosnak tartottakat.

A Magashegyi Undergroundnak mennyi dala van eddig?

Kilenc. Ebből kislemezen négy jelent meg. És dolgozunk a többi dalon is. Fura szituáció, hogy a Petőfi Rádió azért nem játssza az Anglia című, a Kaukázus koncertjein is felcsendülő dalt, mivel abban is éneklek és mondták, hogy egy embernek azonos időben nem lehet két zenekara. Mondjuk azért Kiscsillag és Kispál is van egyszerre, de ahhoz azt a szintet el kell érni, amin Lovasiék vannak. Az még odébb van. Most huszonhat vagyok. Harmincéves koromra szeretnék valami hasonlót elérni.

A Kaukázus-koncert a Cinema Caféban (koncertkritika)
Képek a koncertről