Szombathely bombázása - Mi történt 1945. március 4-én?

A megemlékezés

2007. március 4-én két helyszínen is megemlékeztek Szombathely bombázásáról. Az ökumenikus szertartáson – melyre az Assisi Szent Ferenc kollégium falán elhelyezett domborműnél került sor - Gregersen-Labossa György, evangélikus lelkész és Sill Aba Ferenc vezetésével emlékeztek a 62 éve történt eseményre.

Innen vonultak át a BDF D épületéhez, melynek falára a bombázás 60. évfordulóján került fel a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Berzsenyi Dániel Főiskola által közösen készítetett emléktábla. Egykor ugyanis ezen épület helyén állt az 1880-ban Hausmann Alajos tervei alapján készült városháza és színház.

 

A megemlékezésen Ipkovich György polgármester emlékezett néhány gondolattal Szombathely városának leggyászosabb napjáról: Szombathely, ahol nem voltak jelentősebb harcok, a háborús károk listáján az ország ötödik városaként szerepelt a 2. világháborút követően. A légitámadások következtében 4471 lakóházból 3575 sérült meg, ebből 1028 épület súlyosan megrongálódott, 312 ház teljesen elpusztult. Találat érte a nagytemplomot, a Püspöki Palotát, a megye- és városházát. De ami mindennél fájóbb: az egykor „Nyugat Királynőjének” nevezett, és romokban heverő város 423 lakója halt meg a bombázásokban. Közülük 303-an március 4-én.

Felelevenítették, hogy mi vezetett a tragikus naphoz: 1944 őszén Szombathely lett – Budapest mellett – a második főváros. Ide tette át székhelyét az akkori belügyminiszter. A város így stratégiailag erősen felértékelődött, ezért is támadták többet az amerikai repülőterek.

A légitámadások 1944. október 7-én indultak meg, hónapokon át bombázták Szombathely vasútállomását, repterét és annak környékét.

A jelenlevők koszorúzással és főhajtással emlékeztek arra a 423 szombathelyi polgárra, akik egy értelmetlenül pusztító háborúban estek áldozatul.

Mi volt ekkor az országban?

Szombathely bombázásának történetét Kosztolánczy Tibor könyve, A második világháború Szombathelyen 1944-1945 dolgozza fel részletesen. Ennek előszavában Wagner András így fogalmaz: „a háborúba sodródó Magyarország, így Szombathely lakossága is, 1943 végéig „páholyból” nézte a küzdelmet, csak későn ismerhette meg ’Mars igazi arcát”. A katonai cenzorok által megszűrt tudósításokból, a frontról küldött levelekből és a derűs, idilli hangulatot árasztó filmhíradókból tájékozódhattak a körülöttük zajló világégésről. Legfeljebb a kórházakat feltöltő sebesültek egyre növekvő száma és a gazdasági megszorítások végtelen láncolata érzékeltette a fokozódó nehézségeket.”

Tovább folytatva azt írja: „1944 márciusa után azonban nagyon fordult a világ. A német megszállást követően az angol-amerikai légierő célpontjává vált Magyarország. Ősszel a keleti országrészre mért szovjet csapások következtében a lakosok tízezrei indultak nyugat felé. A helyzetet csak nehezítette a politikai hatalomváltás, Horthy lemondását és távozását követően a nyilasok káosszal vegyített rémuralmat valósítottak meg. A fővárosból nyugatra evakuálták az állami intézményeket, hivatalokat, üzemeket, menekülők áradata lepte el a Dunántúlt.”

1944 decembere után a „csonka” ország megbízható légi fedezet nélkül maradt. Különösen sokat szenvedtek a bombázásoktól 1945 első hónapjaiban Szombathely mellett a nyugat-dunántúli városok közül Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár. A célpontok eredetileg termelő hadiipari üzemek, katonai védelmi állások és közlekedési csomópontok voltak, de helyette a polgárok lakóházai és évszázados kulturális értékek váltak romhalmazzá.

De mi is történt 1945. március 4-én?

„A város polgárainak már mindenből elege volt az állandó rettegésből, az éhezésből, a fázásból, de féltek a napról-napra közeledő szovjet hadseregtől is. Ám nem sokat törődtek a riadókkal, úgy gondolták, a várost már nem érdemes bombázni, hiszen a házak egy része lakhatatlan volt. Nagyot tévedtek, mert a java még ezután következett.” – olvashatjuk Kosztolánczy könyvében.

 

 

A Vasvármegye 1945. március 4-én megjelent számában az alábbi hirdetés volt olvasható: „Takarítónőket a Palace-kávéház azonnalra felvesz.” Lehet, hogy reggel a jelentkezők közül felvettek valakit, de abban az épületben e naptól kezdve nem takarított már többé soha senki. De nemcsak a kávéház, hanem sok ember és sok szombathelyi ház, pótolhatatlan műkincs sorsát döntötte el egyszer s mindenkorra az amerikai légierő.

Az öt hullám

1945. március 4-én vasárnap volt, szép napsütéses, kissé szeles, csípős idő. Fél 12 felé megszólaltak a szirénák. 118 darab B-24-es bombázó 259,6 tonna bombát dobott a városra öt hullámban. Egy sorozat teljesen tönkretette a személypályaudvar és a fűtőház teljes vágányzatát. Találat érte a Járműjavítót és az ott lévő vasúti síneket. Ismét eltalálták a Szent Márton utcai elemi iskolát. Bombák zavarták meg a halottak nyugalmát a temetőben.

A következő sorozat a Nádasdy és Vörösmarty utcák között lévő, s attól délre eső csíkot érte. A sorozat vége a Szőlős utcánál volt. Leégett a Tóth Károly-féle malom, súlyosan megrongálódott a Szőlős utcában a rendőrőrs és rendőriskola.
A harmadik sorozat a Wesselényi és Hunyadi út vonalában húzódott dél felé, de Szőlőst nem érte el. Ekkor kapott találatot a Kultúrmúzeum (a kis- és nagyterem üvegmennyezete beomlott), az ipari mintaműhely, sok ház a Hunyadi úton, telitalálatot kapott az új víztorony.

 

 

A negyedik sorozat a IV. Károly király (ma Király) utca és a Fő tér nyugati oldala által meghatározott sávot és az attól délre eső részt érte, pontosan a Rákóczi Ferenc utca nyomvonalán, egészen Szőlősig. Telitalálatot kapott a Palace szálló északi szárnya (a földig leomlott), ugyancsak megsérült a vele szemben álló Mezőgazdasági Kamara épülete, mindkettő ki is gyulladt.

Az ötödik sorozat a Szili János utca 3. számú háznál kezdődött, s borzalmas károkat okozott. Áldozatul esett a Nagytemplom, a Városháza, a Püspökvár és a Megyeháza. Házak omlottak össze a Belsikátorban, egy ház sem maradt épen a Kossuth Lajos utcában, találat érte a Thököly út elejét, a Mátyás király utcát.

A bombázás hossza

A bombázók hosszú ideig keringtek a város fölött, de maga a bombázás 20 percig tartott. Az első hullám 12 óra 40 perckor oldotta ki bombáit a vasútállomás fölött, elkezdve a város bombázását, 13 órakor mind az öt hullám végzett. Ez a 20 perc – azoknak, akik átélték – óráknak tűnt. Ennek bizonyítására elég idézni dr. Vásárhelyi Tiborné korabeli naplójából, mely a Vas Népe újság 1995. március 4-ei számában jelent meg.

„Szünet és bombázás, így megy el az egész délelőtt, de még a délután is. Ilyen közelről még sohasem éreztem a halált. Ülni a föld alatt tehetetlenül és hallgatni a bombák becsapódását, majd robbanását, a föld is megrázkódik, mintha neki is sok lenne! Van aki sír, jajveszékel, de a legtöbben imádkoznak. Furcsa egy gyülekezet lettünk, közös bennünk a háború túlélés, az élni akarás. Fogadkozom erősen, ha csakugyan túléljük a háborút a mai napon, én minden évben az évfordulón felidézem e szörnyűséget, hogy jobban tudjak örülni az életnek.”


Forrás: Kosztolánczy Tibor: A második világháború Szombathelyen 1944-1945. (A Vas Megyei Honismereti Egyesület és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Kiadványa.)