A vízkő nyomában - Vízlágyítás, módszerek, hitek és tévhitek

Kezdjük az alapoknál

„Az ivóvíz keménységének értékét egy kormányrendelet írja elő, ez a két szélső értéknek 50 és 350 (német mértékegységben mérve 5 és 35) milligramm kalciumoxidot enged literenként. Szombathelyen ez a szám 180-220 körül van” – avat be minket az alapismeretekbe Imre Mária, a Vasivíz Zrt. laborvezetője.

Vizeinkben a keménységet a kalcium- és a magnézium-ionokhoz kötött hidrogénkarbonát okozza. Ennek az utóbbi anyagnak az a tulajdonsága, hogy melegítés hatására átalakul és vízkő alakjában kicsapódik. Ez a víz természetes tulajdonsága.

A Vasivíz keménység ügyében nem avatkozik a vízbe, már csak azért sem, mert ez tulajdonság – ami messze van a felső határértéktől – ad jó ízt a szombathelyi víznek. „Ez egy olyan természeti kincs, amit meg kell becsülni” – mondja a laborvezető, aki hozzáteszi: a szombathelyi víz összetételében egyes ásványvizeknek eladott palackos termékeket is maga mögé utasít.

A Vasivíz legfőbb feladata a jó minőségű ivóvíz biztosítása, ennek a feladatának pedig maradéktalanul eleget tesz. A víz keménységébe való nagyüzemi beavatkozás roppant komoly dolog, a súlyos anyagi vonzaton túl számos egyéb összetevői is lennének, mint például a szennyvíztisztítás. Egyelőre nem is terveznek ilyent - tudjuk meg.

A házilagos megoldásokról

Ami tehát a házilagos vízlágyítási eljárásokat illeti, a Vasivíz ilyesmivel hivatalosan nem foglalkozik. Természetesen tudnak és hallottak a boltokban és az interneten árult eszközökről, de mivel ezek nem tartoznak a cég működési területéhez, hivatalosan nem kívánják őket minősíteni, értékelni. Már csak azért sem, mert nem rendelkeznek a berendezésekről tudományosan alátámasztott mérésekkel vagy referenciákkal. „Az én lakásomban semmi sincs” – mondja Imre Mária.

Annyit azonban megtudunk, hogy két módon egészen biztosan meg lehet akadályozni - vagy legalábbis lassítani - a vízkőképződést: kémiai és fizikai eljárással. Az első módszer során a vizet vegyszerekkel - például Calgonnal, Calgonittal stb. lágyítjuk -, míg a második az úgynevezett ioncserélős eljárás. Ez utóbbi esetben egy vízlágyító készüléket kötnek a rendszerbe, amelyben egy speciális gyanta van, mely megköti a vízben levő kalcium és magnézium ionokat, helyüket nátrium ionokkal pótolja. Így nincs, ami lecsapódjon.

Létezik egy harmadik módszer is, ami elvileg szinten működhet, az úgynevezett mágneses eljárás. Számukra ez okozta a legtöbb fejtörést, hogy miért, arra még visszatérünk.

Ami a gyakorlatot illeti

Innentől kezdve lapunk önállóan próbált rendet vágni a vízlágyítás gyakorlati dzsungelében, ami – bevalljuk becsületesen - nem is volt olyan egyszerű feladat.

Ami a vegyi úton történő vízlágyítást jelenti, ez viszonylag egyszerű történet. Mosógéphez vagy mosogatógéphez minden háztartási boltban kaphatók olyan foszfátokat tartalmazó vegyszerek, amelyeket megfelelően adagolva gátolják a vízkőképződést. Mosogatógépnél valóban csúnyák a fehéredő borospoharak, ám egy megkérdezett háztartásigép-szerelő szerint mosógép esetében már olcsóbb a fűtésszálat 15 évenként lecserélgetni, mint a megvenni a tablettákat. Az interneten egyébként 8-10 ezer forinttól találtunk olyan, a háztartási gép előtti vízvezetékre szerelhető tartályt, amely folyamatosan adagolja a vegyszert. Ez esetben a tartályt természetesen időszakonként újra kell tölteni.

Ennél komolyabb műszaki beruházást jelent egy ioncserélő készülék beszerelése. A pontos működési mechanizmusba nem akarunk belemenni, a lényegét feljebb vázoltuk, mindenesetre egy valamirevaló berendezés 200 ezer forint körül kezdődik. Az interneten pillanatok alatt találunk ilyent, részletes műszaki leírással, ha a keresőbe beírjuk az „ioncserés vízlágyítás” szavakat.

Mindkét vízlágyítási módra érvényes, hogy beszereléskor a legnagyobb körültekintéssel járjunk el, kerüljük az ivóvízrendszerbe történő beavatkozást. A vegyszeres eljárásnál ezt a szempontot talán nem kell külön megmagyarázni, de az ionosnál sem árt az óvatosság. Egy ilyen rendszer ugyanis hozzányúl a vízmű által rendszeresen mért és garantált ivóvízhez, megbontja annak összetételét, ráadásul – a szakirodalom szerint – a hozzákevert nátrium magas vérnyomást okozhat, a kivont kalcium és magnézium ellenben hiányozhat a szervezetnek. Hogy egy lehetséges üzemzavar vagy a nem megfelelő működtetés okozta egészségi kockázatokról már ne is beszéljünk.

Ha otthonunkban a fentebb említett technológiákat a háztartási gépeinkre tudjuk korlátozni, akkor nincs semmi gond, ez pusztán elhatározás és anyagiak kérdése.

A rejtélyes mágnes

Létezik még a „vízlágyításnak” harmadik módja: a mágneses eljárás. Valójában itt nem vízlágyításról van szó, hiszen a vízből nem szed ki semmit és nem tesz bele semmit. Azon az elven működik, hogy elméletileg a nagy erősségű mágneses tér hatására a vízkövet okozó anyagok nem válnak ki, nem rakódnak le, hanem mikrokristályokká alakulva távoznak a rendszerből. Elvileg.

Azért elvileg, mert a technológia körül parázs tudományos viták folynak, amikben egy laikus képtelen eligazodni. Egyesek fizikai képtelenségnek tartják magát az elvet is, mások az elvet elismerik, de annak gyakorlatba ültetését kérdőjelezik meg, megint mások viszont állítják: kár az elméleten vitatkozni, amikor ezek az eszközök működnek a gyakorlatban.

Az mindenképpen csábító lehet a vásárlóknak, hogy a mágneses eszközök nemcsak az ivóvíz összetételéhez nem nyúlnak, de a rendszert sem kell megbontanunk, hiszen a mágnesek általában a csőre vannak erősítve. Az sem elhanyagolandó, hogy áruk töredéke az ioncserélős rendszereknek.

Egy szombathelyi barkácsáruházban mi is találtunk egy ilyen masinát, ára 14 ezer forint volt, de az eladók nem tudtak visszajelzésről beszámolni. Több szombathelyi fürdőszobaszalonban érdeklődtünk a felhozatalról: jellemzően 10 és 20 ezer forintért ajánlottak ilyen szerkezetet. Több helyen is elmondták: a vízvezeték szerelők folyamatosan viszik őket, ami azt jelenti, hogy működnek.

A mágneses módszer „low-end” végében azok a vízvezetékre húzható vagy mosógépbe helyezhető mágnesgolyók és vannak, amelyekhez már néhány ezer forinttól hozzájuthatunk.

A gond az, hogy hiába a már többéves piaci jelenlét, a technológia - legalábbis háztartási vonatkozásban - továbbra is adós tudományosan alátámasztott referenciákkal. Az is kérdés, hogy a láthatóan alacsony költségű módszer – amely sok millió ember problémáját oldaná meg – miért nem terjedt el tömegesen, és miért nem haraptak rá – tudtunkkal - a nagy kazán, bojler- és háztartásieszköz-gyártó cégek.

Kérdőjeleinkkel megkerestük az egyik piacvezető fűtéstechnikai vállalat, a Vaillant budapesti irodáját. Flück Róbert, a cég műszaki tanácsadója közölte: a mágneses „vízlágyítás” témakörével 40 éve találkozott először egy „CEPI” néven forgalmazott készülék személyében. „ Az elv időnként újra meg újra valamilyen formában megjelenik, de igazán átütő hatást illetve sikert nem tudtak vele elérni” – közölte lapunkkal a mérnök.

A vita mélységei pro és kontra jól nyomon követhetők például az Index fórumán is.

Mi a megoldás?

Ahogy a fentebbiekből is kitűnik, a vízkő ellen nincs univerzális megoldás, gyakorlatilag minden lakásban, minden háztartásban egyedileg kell eldönteni, hogy mi a legcélravezetőbb stratégia.

Az egészségi és gazdasági szempontokból kiindulva még akár azt is beláthatjuk, hogy a kiátkozott vízkő közel sem akkora ellenség, mint amilyennek a köztudatban él, és sok esetben a legracionálisabb megoldás a békés egymás mellett élés, azaz a háztartási eszközökről való alkalmankénti eltávolítás. Ennek a stratégiának a része a prevenció is, azaz hogy amikor a vízkövesedésnek fokozatosan kitett eszközöket – kazán, bojler, stb. – vásárlunk, akkor az üzletben tájékozódjunk, hogy mennyire bírják a kemény vizet, hogyan és miként tisztítható az eszköz.

Ha a problémánkat valóban csak vízlágyító eszközökkel tudjuk megoldani – ilyen is könnyen adódhat –, akkor viszont feltétlen kérjük ki szakemberek véleményét, hiszen – ahogy a fentiekből is kiderül – meglehetősen összetett a kérdés és gazdasági okok mellett egészségünkről is szó van.