Jaksity György: A pénz természete

„Mi egy bankrablás egy jó kis bankalapításhoz képest”?
Bertoldt Brecht

Kohn és Grün találkozik New Yorkban a Hetvennyolcadik utca környékén. Kohn nagyon elegáns, Hugos Boss öltönyben feszít, lábán Gucci cipő, míg Grün kolbászt sütöget egy bádoghordóból kialakított szabadtéri tűzhelynél, az utcai járókelőknek. Természetesen megbeszélik, hogy kinek hogy megy. Kohn dicsekszik, elmondja, hogy övé egy bankház, Grün panaszkodik, sokan a hot dogot választják. Grün fejében támad egy mentőgondolat.
- Mondd, Kohn, nem tudnál kölcsönadni?
-„Van egy megállapodásom a bank konzorciumával - válaszolja Kohn -, én nem adok kölcsön, ők nem sütnek kolbászt.”

Jaksity György A pénz természete című művének előszavában cáfolja azt a hasonlatot, miszerint a tőzsde olyan, mint a kaszinó, mégpedig a következőkkel: a kaszinóban a krupié nyúlja le a pénzünket, a tőzsdén pedig a másik befektető, vagyis a recept egyszerű: mindig a másik oldalon kell állni. A neves szakíró magára vállalja, hogy segít ebben dönteni.

Nehogy azt gondoljuk, hogy az embereket, pusztán azért mert nincs vagy kevés a pénzük, nem érdekli a tőzsde. Egy százezres nagyságrendű város, mint például Szolnok, is elbír három-négy brókert, irodát, magam is láttam egy ilyet, egy kávéháznyi ember ülve az asztaloknál figyelte a tévé monitorát amely csak az árfolyamokat rögzítette és lehetett közben fogadni…

Híres könyv, jó, hogy elolvashattam. A szerző fölmondja egy brókerképző tanfolyam tananyagát, de csak a hetvennegyedik oldalon szerepel benne az első egyenlet. Tehát olvasmányos munkát tett az asztalra a neves szakíró. Előszava Az igazságos kaszinó címet viseli, a kötet végig tartja ezt az olvasmányos tempót, de az sem károsul, ki a diszkontérték, vagy a váltóleszámítolás, netán a kamatos kamat képletére kíváncsi.

„A néhai Nathan Rotschild még a vér látványától is irtózott. Mégis, amikor híre kelt, hogy Napóleon visszatért Elba szigetéről, a frankfurti gettó gyermekéből Európa legbefolyásosabb bankházának vezetőjévé lett pénzember sietve útra kelt a kontinensre, hogy az angol sereget követve saját szemével győződjön meg a harci helyzetről, mely teljes vagyonát befolyásolta. A bankár azonban nemcsak a pénzhez értett - még a döntő csata előtt rájött, hogy Napóleonnak nem sok esélye van, és költséget nem kímélve indult vissza Londonba. A harcmező látványa helyett pedig szeme előtt a tőzsde harctere lebegett. A Csatornán a viharos időben alig talált valakit, aki átvitte volna, de végül pár ezer font megtette. Hulla fáradtan érkezett haza, mégis másnap reggel már ott állt a szokásos helyén a tőzsde egyik oszlopának támaszkodva. Az alkuszok az ellentmondásos harci hírek és Wellington esetleges csatavesztésének rémképétől rettegve nyomták lefelé az árfolyamokat. Miközben a halottfehér Rotschild és vagyona teljes összeomlásáról szóló vélekedések jártak körbe a parketten, ő maga, ügynökei révén csendben felvásárolta az értékpapírokat, és mire másnap megérkeztek a hírek a waterlooi győzelemről, már hatalmas mennyiségű befektetést halmozott fel rendkívül alacsony áron. Nem véletlen, hogy akkoriban azt mondták, hogy a szövetségesek megnyerték ugyan a waterlooi csatát, de igazából Rotschild nyerte meg.”

Az angol Rotschild bankház megalapítója ekkor még nem gondolta volna, hogy ezzel és más hasonló pénzügyi műveletekkel a későbbi századok egyik legbefolyásosabb bankár dinasztiájának alapjait rakta le. Az pedig meg sem fordult a fejében, hogy a waterlooi ütközet kimeneteléről egy nappal előbb értesülvén - mai kifejezéssel élve-bennfentes kereskedelmet folytatott, amiért manapság Angliában , de bárhol máshol is, ahogy egy régi vágású ügyész mondaná, „ sittre vágnák, mint a taknyot.”

Mindez semmi ahhoz képest, és valószínűleg a sárga irigység harapdálná és a sírjában forogna, ha tudná, hogy Soros György, egyfajta modern Robin Hoodként, egymilliárd angol fontot akasztott le az angol népről ,vagyis fejenként 17 fontot a font elleni spekulációjával, közel két évszázaddal később. Életében talán először ekkor szerzett róla tudomást a világ közvéleménye, pedig Soros saját bevallása szerint ebben az időben már rég leadta portfoliómenedzserének, de elsősorban Stanley Druckenmillernek a befektetési döntéseket.

Persze a tőzsdéről nemcsak a nagy nyerések jutnak az ember eszébe, annál is inkább, mert gyakran amit az egyik megnyer, azt mások elvesztik. Így aztán az ember a százméteres síkfutáshoz hasonlóan a tőzsdéről is kérdezhetné, hogy ha csak a nyertesek kapnak érmet, akkor a többi minek fut. Nos, úgy tűnik, hogy a válasz mindkét esetben ugyanaz: hisznek a valószínűségelméletben.

Pályaválasztási tanácsadó: „Édes fiam, ne menj bankárnak, a legjobb, ami történhet, hogy visszakapod a pénzed.”

Számos hasonló kötet után is találtam a könyvben új dolgokat. Nem tudtam például eddig, hogy ott is volt infláció, ahol nincs is pénz, és korábban úgy gondoltam, hogy a papírpénz a francia forradalom előtti assignata használatából fejlődött ki, s e kötetben olvastam, hogy Kínában rég használták már.

A könyv tükrözi egy hasonló pénzügyi, közgazdasági kötet szerkezetét, foglalkozik a pénz történetével, a modern tőzsde kialakulásával, szóval a pénzpiacok megjelenésével, a befektetés elméletével, értékpapírfajtákkal, a portfolio-kezeléssel stb.

Ami mindenképp új, az olvasmányos stílus és az, hogy a műben nemcsak a hagyományos tudomány, de a kognitív pszichológia és a játék-és döntéselmélet eredményei is tükröződnek.

Tételezzük fel, hogy legszebb álmunkból felébredve se tévesztjük össze a Dow Jones indexet s BUX (Budapesti Értéktőzsde) - számaival, habos kakaó közben is sikerül egy váltóleszámítolás, lombardművelet, diszkontálás, betéve tudjuk a hatszáz oldalas kötet összes pénzügyi képletét, az eddiginél hatékonyabb üzleti tervet dolgoztunk ki Románia és Magyarország pénzügyi mutatóinak javítására, megpályáztuk-tegyük hozzá, sikerrel! - a pénzügyminiszteri posztot, akkor sürgősen felejtsük el a következő sorokat:

„egy bekötött szemű majom a The Wall Street Journal részvényárfolyamokat tartalmazó oldalára nyilakat (dart) dobálva jobb eredményeket érhet el, mint a jól fizetett portfoliókezelők többsége.”

Jaksity György: A pénz természete
Alinea Kiadó, 2003
624 oldal