Bozóki András lett a kulturális miniszter (részletes életrajz)

Bozóki Andrást kérte fel a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetésére a kormányfő. Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökségének egyhangú támogatásával jelölte a politológus, szociológus, egyetemi docenst a tárca vezetőjének. Bozóki a tervek szerint jövő hétfőn veszi át a minisztérium irányítását Hiller Istvántól, aki attól kezdve csak a Magyar Szocialista Párt elnöki teendőit végzi.

Bozóki András 1959. január 23-án született Budapesten. 1978 és 1983 között nappali tagozaton elvégezte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát, ahol jogi doktorátust szerzett. 1980 és 1985 között elvégezte a szociológia szakot az ELTE Szociológiai Intézetében. 1988-89-ben fél évig szociológiát és politikatudományt hallgatott a Los Angeles-i Kalifornia Egyetemen.

Bozóki András jelenleg -1994 óta - docensként tanít a budapesti Közép-Európai Egyetem Politikatudományi Tanszékén, 1997-től főállásban. Már 1983 őszétől oktatott az ELTE ÁJTK-n, előbb az Állam- és Jogelmélet, majd – jelenleg is – a Jogszociológia Tanszéken. Tanított az ELTE Szociológiai Intézetében, a Közgazdasági Egyetem Rajk László szakkollégiumában és a Századvég Politikai Iskolán. 1993 tavaszán az angliai Nottinghami Egyetemen volt vendégtanár, 1999–2000-ben pedig a Massachusetts állambeli (USA) Smith College Politikatudományi Tanszékén, a Mount Holyoke College-ban és a Hampshire College-ban tanított. 1999–2001 között három éven át egyik szervezője és előadója a Tübingeni Egyetem nyári politikatudományi kurzusának Németországban. 2004 őszén vendégprofesszor New Yorkban a Columbia Egyetem Politikatudományi Tanszékén.

1982 óta publikál. Tanulmányai jelentek meg csaknem valamennyi magyar társadalomtudományi folyóiratban, valamint amerikai, angol, német és más európai folyóiratokban. Könyvei: 1987-ben szerkesztette A Szép Szó 1936–39 című válogatást; 1991-ben társszerkesztője az Anarchizmus című antológiának, közreműködött az Egyesült Államokban megjelent Liberty and Socialism című kötet szerkesztésében (Rowman & Littlefield) és társszerzője a Társadalomismeret című gimnáziumi tankönyvnek. Londonban (Pinter) és New Yorkban (St. Martin’s Press) jelent meg a Post-Communist Transition: Emerging Pluralism in Hungary című könyv, amelynek társszerkesztője és egyik szerzője (1992). Ezekben az években további általa szerkesztett könyvek jelentek meg: Zsolt Béla: A végzetes toll (1992), Anarchizmus ma (1994).

Az anarchizmus elmélete és magyarországi története című, Sükösd Miklóssal írt könyve 1994-ben jelent meg. 1995-ben jelent meg Konfrontáció és konszenzus: a demokratizálás stratégiái című könyve, valamint a Lawful Revolution in Hungary című társszerkesztett kötete (Boulder: Social Science Monographs, New York: Columbia University Press). Az Ignotus Pál: Vissza az értelemhez című (1997) általa szerkesztett kötet, majd a Magyar politikusok arcképcsarnoka című (1998) társzerzőként jegyzett könyv után 1999-ben jelent meg a CEU Press gondozásában az Intellectuals and Politics in Central Europe című általa szerkesztett könyv. 1999-ben főszerkesztője A rendszerváltás forgatókönyve című négykötetes munkának, és sorozatszerkesztője az összesen nyolc kötetre rúgó sorozat további köteteinek.

Legújabb szerkesztett könyvei: The Roundtable Talks of 1989: The Genesis of Hungarian Democracy. (Budapest–New York: CEU Press, 2002) valamint a The Communist Successor Parties in Central and Eastern Europe (Armonk, New York ––London: M. E. Sharpe, 2002).

2003 decemberében három évre a Magyar Politikatudományi Társaság elnökévé választották. Politológiai és szociológiai tárgyú írásaiért 1991-ben Erdei Ferenc díjban részesítették, 1992-ben a Magyar Szociológiai Társaságtól Az év publikációja díjat kapta. 2002-től választott tagja az European Political Science Network (EpsNet) vezető testületének és az OTKA politikatudományi zsürijének. 2003-ban meghívták a budapesti Erasmus kollégium tanári karába.

1989-ben társaival együtt megalapították a Magyar Narancsot, ahol 1989–92 között szerkesztőként, 1992–96 között pedig főmunkatársként dolgozott. 1993-ban a Magyar Narancs kollektívája Pulitzer-emlékdíjat kapott. Publicisztikai írásai jelentek meg a HVG-ben, a Nappali Házban, a Figyelőben, a Ligetben, a Beszélőben, a Kritikában, a Holmiban, az Élet és Irodalomban, a Magyar Nemzetben, a Magyar Hírlapban, a Népszabadságban, a Népszavában és más lapokban.

1987 szeptemberében részt vett az első Lakitelki Találkozón, ahol az MDF mozgalomként megalakult. 1988 májusában tagja lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának. Részt vett a nyolcvanas évek végének nagy tüntetésein. Írása jelent meg a szamizdat Beszélőben. 1989-ben, a rendszerváltás évében – amíg a Fidesz és az SZDSZ közötti kettős tagság lehetséges volt – tagja volt az SZDSZ-nek.

1988 júniusától 1993 novemberéig tagja volt a Fidesznek. 1989 nyarán a Fidesz és az Ellenzéki Kerekasztal képviseletében részt vett a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon, ahol a politikai átmenet erőszakmentessége garanciáival foglalkozó I/6-os munkabizottságban tárgyalt. Az első szabad választások idején – 1990 januárjától áprilisáig – a Fidesz szóvivője és kampányának egyik arculattervezője volt. 1991–92-ben a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának tanácsadójaként dolgozott.

1992-ben Tiszta lappal címmel dokumentumkötetet szerkesztett a Fidesz első négy évének történetéről. A pártból annak jobboldali politikai fordulata miatt, 1993-ban lépett ki. Más pártoknak – sem 1988 előtt, sem 1993 után – nem volt és jelenleg sem tagja.

2003–04-ben tagja volt Medgyessy Péter miniszterelnök informális tanácsadói körének, ahová Gyurcsány Ferenc – akkor főtanácsadó – hívta meg.