Mesterdetektív a Weöres Sándor Színházban: Jordán Tamás a nagyító alatt és fölött (színikritika)

Ügyesen sakkozik Jordán Tamás igazgatóként a Weöres Sándor Színház felhozatala tekintetében.  A hosszú emésztésű Jeles-féle Félkegyelmű után itt a krimi vonalon lavírozó, Horgas Ádám rendezte Mesterdetektív. Valós  társasjáték ez, bár a mattot mindig az élet adja, a sakktábláról engem nem tudott kiütni a darab.

Igény valószínűleg lenne rá, de nem várhatjuk a szombathelyi teátrumtól, hogy jószerével fajsúlyosabb POSZT-jelölt darabokkal kényeztesse a közönséget. Mindenkinek mást jelent a színház. Minden évadnak vannak erősebb és gyengébb állomásai, a Horgas Ádám rendezte bűnügyi játék, a Mesterdetektív a második blokkba tartozik.

Mintha egy krimibe csöppenne a néző, annak minden igényelt melléktermékével együtt. Előkerül a pisztoly, a rejtély, a találós kérdések, az álgyilkosság, és az emberi leleményesség is felüti csokornyakkendős fejét. Az élet magától is egy nagy játék, amiben rafináltan kell előre lépegetni.

Erre húzta rá Anthony Shaffer, majd Horgas Ádám a történetet, óvatos taktikával. Olyan mintha biztonsági játékot folytatott volna a rendező ebben a kétszereplős darabban. Hamvai Kornél fordítása ugyan okozott néhány feledhetetlen pillanatot, de igazi kulcsjelenetek nélkül nem jellemezhetném erős darabnak.

Jordán Tamás Andrew Wyke szerepében végig a figyelem középpontjában áll. A krimiíró a saját életébe ülteti át a detektívregények struktúráját. Ahogy maga a mű, úgy Jordán játéka is hol hihető, hol csak reflexszerűen hiteles, ilyenkor jó, hogy ő a Jordán Tamás, mert ő képes rá. Vele szemben Kálmánchelyi Zoltán az átvert MiloTindle alakjában már kényesebb téma. Pedig ráillik a szerep, nagyot dobott rajta a tűzpiros zokni és a supermanes alsónadrág, de Kálmánchelyi tekintetében én nem ettől a darabjától hasalok el.

A történetről dióhéjban annyit, hogy Wyke otthonába hívatja Tindlet, mivel az a feleségével intim viszonyba keveredett. Az író előadja, hogy Tindle kirabolhatná, amihez tud biztosítani neki bohócjelmezt, feszítővasat, és ötleteket. A nő luxushoz szokott, amit a fiatal szerelmes nem tud felérni, ezért beleegyezik a tervbe.

A nagymenő író bosszút akar állni. A megrendezett részletek akkor mennek füstbe, mikor Wyke Tindle halántékához szegezi a fegyvert. Hogy valójában éles vagy vaktöltény volt-e benne, csak a második felvonásra derül ki. Ettől fordul a kocka. Tindle, illetve Doppler nyomozó megleckézteti a krimiírót, hogy ő maga váljon áldozattá a saját történetében. A játék addig folytatódik, míg mindketten az átverés mesterdetektívjei lesznek. A végén pedig kiderül, meddig feszül az a bizonyos húr, és ki kap mattot sakk helyett.

Egysíkú a történet a csavarokkal és a leplezett kiszámíthatóságával együtt is. Hangosan csattannak a golyók, ütnek a poénok, főként a szex játék a házasság büntetés talányos tartalmával. A magas művészetté fokozott gyilkosságok és a halálos fenyegetések nálam mégsem értek célt. Mesteri játékban reménykedtem minden tekintetben, helyette a sűrűsödő cselekmény csak csomóssá vált, aztán jött a golyó, és a game over.

Értékelés: 7/10

Fotó: Kérges Máté