Tragikomikus történet.
Eddig csak azt tudtuk, hogy a kormány és a választók közötti siralmas a kommunikáció, de most már azt is tudjuk, hogy a kormányon belül is az.
Ma délután a Vas Népe online kiadásában Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője ugyanis úgy nyilatkozott, hogy csak szilveszter napján tudta meg, hogy másnap fizetős lesz a 86-os út.
Szerinte az intézkedés rosszul előkészített, diszkriminatív és igazságtalan, ezért tárgyalásokat kezd a díj visszavonásáról Seszták Károly fejlesztési miniszterrel.
A történet pikantériája, hogy karácsony előtt a szombathelyi Fidesz pánikkeltéssel vádolta a szocialistákat, akik felvetették az út fizetőssé tételének lehetőségét.
Ezután még nagyobb - a helyi Fidesz szóhasználatával élve „történelmi” - kommunikációs baklövés következett: Hende Csaba megyei napilap év végi interjújában egyértelműen cáfolta az M86-os „bematricázását”.
Ehhez képest még aznap, december 30-án este megjelent a hivatalos kormányportálon egy Vas megyei térkép, ami egyértelműen a fizetős szakaszokhoz sorolta a Luca székeként készülő 86-os utat.
A miniszter szerencsétlen kijelentését az országos sajtó is átvette.
Mind az út építése, mind a különös év végi bejelentés tragikomikus történet.
A fejlesztési minisztérium abban viszont következetes, hogy hiába érdeklődtünk decemberben többször is, lapunknak sem árulták el, hogy mit a terveik a 86-os úttal.