Karneválszínház: Félúton a Fórum felé (színházkritika + képsorozat)

 

Kánya Dóra: Félúton a színház felé

Értem én, hogy karneváli darab. Azt is, hogy a színház egy-jelen esetben ókori-templom, amiben komédia vagy tragédia születik. Elfogadható, hogy a néző ilyenkor inkább mosolyogni akar, mint agyalni másod és harmadjelentésű monológokon. De a lényeg csak annyi lenne, hogy nevetünk egy jót?

Hol kezdődik a hétköznapi komédia és hol a minőségi színház? Az idei karneváli darab nálam elveszett Félúton a Fórum felé.

Megvan a maga puritán varázsa annak, hogy eső ide vagy oda, mégiscsak a szabad ég alatt, immár kényelmesebb lelátón élvezhettem a Weöres Sándor Színház karneváli darabját. A lelkesedés további fokozása érdekében Bezerédi Zoltán, Szabó Tibor vagy Mertz Tibor tettek is azért, hogy a varázs megmaradjon. Egy ideig.

Most valahogy nem volt elég a színház miliője ahhoz, hogy agyban is a székhez ragasztva tartson. Szinuszritmus-szerűen élveztem és untam a darabot, a görbe legfelső és legalsó ívét is megjárva. Volt, hogy olyan erővel csapódott egy-egy vicc, hogy nehezen bírtam levegővel, de akadt olyan pillanat is, ahol kiforratlan volt a részlet. Az utóbbit nagyban a dalos részekre értem.

A kiszámíthatóságáról és erőltetettségétől maradt hiányérzetem, pedig a társulat legtehetségesebb magva öltött magára ókori hacukát.

Bezerédi Zoltán rossz választás nem lehet, erről majd minden évben megbizonyosodhatunk. Üde színfoltként gondolok Jordán Tamás Róma-futására, Mertz Tibor nővé válására vagy Balogh János lánykereskedőjére. Az újonnan csatlakozott Sodró Eliza egyaránt kellemes csalódás volt.

„Csipetnyi fortély, csipetnyi rejtély, kaland és csöppnyi bánat - nevetünk egy jót!”- szólt a dalszöveg és valóban, kaptam mindenből egy keveset a fő szerelmi szállal karöltve. A történet könnyed és gyors emésztésű, a hódítás a fő profilja.

A Plautus-vígjáték Réthly Attila rendezésében nálam nem ért el a Fórumig, így felmerül a kérdés: elég csak kenyeret és cirkusz adni a népnek?

Értékelés: 6/10

---

Józing Antal: Iparosmunka vagy művészet?

Szombathelynek szerencséje van ezzel a római múlttal. Nézzük csak a karneválszínházat. Ha nem Savaria lenne az origó, jóval nehezebb lenne megfelelő vígjáték-alapanyagokat találni a színpadra. Nem azt mondom, hogy lehetetlen a magyar őstörténetből vagy a vallásos középkorból kihozni valami nagyon vicceset – vannak is rá példák -, de mennyivel egyszerűbb és veszélytelenebb a római kor, amely sok – néha úgy érezzük túlságosan is sok - tekintetben megfelel a 21. századi Európának.

Az Félúton a Fórum felé (eredeti címe: Funny Thing Happened on the Way to the Forum) egy jó nevű, kortárs amerikai drámaíró, Stephen Sondheim alkotása, aki művéhez erősen merített ihletet és ötleteket Plautus különböző darabjaiból.

Ha odafigyelünk nyitó és záró dalnak a szövegére (az összesre érdemes figyelni, mert szerves részei a történetnek), akkor könnyen elcsípjük a darab misszióját is: „nevetünk egy jót”.

Azaz a karneválszínház az idén egyszerűen csak szórakoztatni akar, így – kivételesen – azt mondjuk, ne keressünk az előadásban különösebb üzenet, rejtett mélységeket, társadalomkritikát vagy irodalomtörténeti utalásokat.

Ha csak a felhasznált elemeket nézzük, olyan érzésünk van, mintha Stephen Sondheim elővette volna a drámaírók nagykönyvét, felcsapta volna a „sikeres vígjáték receptje” című fejezetnél és kimásolta volna belőle az összetevőket: szerelem és erotika, fiatalság és öregség, urak és szolgák, félreértések, nemi szerepcserék, csodás szérumok, meseszerű elemek, nyelvi humor, fülbemászó dalbetétek stb.

Mindezeken túl a szereplők is jól beazonosítható kategóriákba esnek (a szende, hősszerelmes legény, a rafinált szolga, a pénzsóvár lányfuttató stb.), és a történet nem fukarkodik a napjainkban szinte kötelező elemmé lett kikacsintásokban, idézőjelekben és iróniában sem.

Ennek ellenére – vagy éppen ezért - azt kell mondanom, hogy iszonyú nehéz ilyen darabot írni, ugyanis ezek a sablonok nem önmagukban, hanem egymáshoz való bonyolult viszonyukban kezdnek el igazából élni és működni.

Azaz innentől kezdve lehet az iparosmunkából művészet, és lesz rendkívüli ötletes és kreatív a Félúton a Fórum felé. A klisék olyan vad tempóban és bonyolult szövevényben követik egymást, hogy nincs időnk eltűnődni rajtuk, mint ahogy arra sincs, hogy kitaláljuk a folytatást: így nemcsak roppant humoros a mű, de meglepetésekkel és fordulatokkal is tele. És mire rájövünk, hogy a meglepetés tulajdonképpen egy újabb – jellemzően posztmodernbe mártott - klisé, a történet már rég egy újabb fordulatnál tart.

A karneválszínház idei darabjának a titka persze nemcsak az egyszerű és a bonyolult különös keverékében rejlik, hanem magában a társulatban is, amely nemcsak arra képes, hogy felvegye a ritmust, hanem hogy a profi, kifinomult színészi és rendezői munka lévén kiaknázza az alapanyagban levő kincsesbányákat, beleértve zsánerkarakterek finomra hangolását, illetve az említett kikacsintások és idézőjelek megannyi lehetőségét.

Különösen a főbb szerepekben levő középkorú férfiak - Bezerédi Zoltán (Servulus), Szabó Tibor (Senex) és Mertz Tibor (Hystérium) - lubickolnak a szerepben, és okoznak néhány feledhetetlen percet a nézőknek.

A szerda esti nyilvános főpróbán mindenesetre hatalmas vastaps fogadta a produkciót, elismerve, hogy a „nevetünk egy jót” misszióját maradéktalanul teljesítette a társulat.

Értékelés: 8/10