A graffitik mindig is megosztották az embereket.
A graffiti görög eredetű, de maga a mai értelemben használ fogalom Amerikából származik, eredeti jelentése: feliratok. Leggyakrabban a közterek falfelületein fordulnak elő. Szöveges formái a halandzsaszerű, de sok esetben aforisztikus feliratok, amik lehetnek versszerűek is. A szövegeken kívül jellemzőek a rajzok is. Leletei az ókor óta ismertek.
Szombathely, Perint part
Magyarországon először a 90-es években söpört végig a graffitiláz, ám akik öt-tíz évvel ezelőtt „fújtak”, azok ma már legfeljebb legális falakon élik ki kreativitásukat. A 2006-os Bloom-napon Szombathelyen is volt ilyen felület a Perint-parton, ahol még ma is látszanak nyomai.
Szombathely, Perint part
Bár a tevékenység a legtöbb helyen illegális, több olyan cég is létezik, mely kifejezetten a graffitisek kellékeit gyártja. A falfirkászok leginkább használt eszközei a festékszóró flakonok, azaz „kannák”. A másik fontos eszköz a filc, melyeknek több fajtája ismert: T-filc, vízüveg filc, és lakkfilc. Ezek sajátossága, hogy újratölthetőek. A festékhengerek is részei lehetnek a graffitizésnek, csakúgy, mint a kő és a fenekő, melyek a graffitizés legdrasztikusabb változatának, a karcolásnak az eszközei.
Szombathely, Perint part
Szombathelyen leginkább kevésbé látványos és nem is túl művészi tagekkel találkozhatunk.
Szombathely, Szelestey utca
Szombathelyi graffitisek tucatjai hagyták festéklenyomatukat a város egyetlen aluljárójában, amely így nézett ki a nagytakarítás előtt.
Szombathely, Aluljáró takarítás előtt
Az aluljáró most ilyen a takarítás után. A falfirkászok alkotókedvének valószínűleg a biztonsági kamerák sem használnak.
Szombathely, Aluljáró takarítás után
Két szombathelyi falfirkász örökérvényű filozofikus üzenete. Az egyik megsemmisült az aluljáró tisztítása során, a másik még megvan a Honvéd utca és a Szelestey utca sarkán.
Szombathely, Honvéd u. - Szelestey u. sarok
Vannak olyanok, akik igazán magas szinten űzik ezt a „műfajt”. A titokzatos brit „Banksy”-ről nem tudni, hogy emberek egy csoportja, vagy egyetlen személy, de az tény, hogy szatirikus utcai művészete és felforgató epigrammái fanyar humort visznek a graffitibe, mindezt művészi köntösbe burkolva.
Fotó: Banksy.co.uk
Banksy politikai és társadalmi mondanivalójú művészi kommentárjai a világ különböző városainak utcáit, falait, és hídjait díszítik.
Fotó: Banksy.co.uk
Más nagyvárosokkal ellentétben Szombathelyen nem okoznak különösebb problémát a graffitisek. Ettől függetlenül bosszantó, amikor ott jelennek meg a gyakran bénácska firkák , ahol semmi keresnivalójuk.
Szombathely, Király utca
A falfirkázás leggyakoribb szakszavai
• A tag (teg) a writer (firkász) neve, a csapat neve vagy csak egy sima üzenet.
• A bomba egy percek alatt elkészíthető egyszerű rajz, legtöbbször bubble style-ban készült rajz.
• A króm ezüst színnel kitöltött rajz, általában a fekete-ezüst párosításban.
• Az end 2 end a vagon elejétől a végéig tartó rajz.
• A top 2 bottom a vagon aljától a tetejéig tartó rajz.
• A wholecar az egész vagont befedő rajz.
• A wholetrain az egész vonatot befedő rajz.
• A legál a legálisan elkészített rajz.
• Az outline a rajz körvonala.
• A toy kezdő vagy tehetségtelen graffitist jelent, akit a profik megvetnek.
A cikk eredetileg az Alon Café 2015. februári számában jelent meg.