munkaerőhiány
Nem, ez a beszélgetés nem követi az optimista sémákat. És többek között azt is megtudhatja, hogy a Vas megyei kereskedelmi- és iparkamara miért mondott nemet a vasárnapi boltbezárásokra.
A "hivatalos" médiában egymást érik a gazdasággal kapcsolatos győzelmi jelentések, és az ezeket alátámasztó számok. Ha viszont helyi vállalkozókkal beszélünk, azok ki sem fogynak a panaszokból. Hol van az igazság?
A kamara a helyi gazdaság, a vállalkozók szervezete, így értelemszerűen az ő véleményük egyben a kamara véleménye is.
Akkor most milyen állapotban van Szombathely és Vas megye gazdasága?
Jó állapotban van.
Konkrétan?
Konkrétan nem jó. Mondok egy példát. Nyílt titok, hogy a közelmúltban a városban tapogatózott az egyik járműipari konszern, hogy idehozzon egy nyolcezer főnek munkát adó gyártókapacitást. Nos, nagyon nem örülnék, ha megjelenne a cég tulajdonosi köre itt a Vas megyei kamarában, és arra kérne minket, hogy segítsünk nyolcezer szakképzett járműipari munkást találni.
Mindenki erről panaszkodik. De azért ez mégiscsak kellemes gond, összehasonlítva mondjuk a kelet-magyarországi helyzettel.
Valóban nagyon alacsony a munkanélküliség, de ha megnézzük a munkahelyek minőségét, ideértve a fizetéseket, akkor azt látjuk, hogy Vas megye még magyar viszonylatban sincs az élvonalban, nem beszélve az európai összehasonlításról. Valójában nem állunk jobban, mint 15 éve.
Ha a cégek megemelnék a fizetéseket, lenne elég munkaerő, és egycsapásra megoldódna sok minden.
Ez elméletileg valóban így van. Gyakorlatilag Vas megye GDP-jének négyötöde külföldi tulajdonú cégekhez kötődik. Ezek nyilván nem azért ruháztak itt be, mert nálunk jó az idő, hanem - sok minden más okokon túl - a kielégítő infrastruktúránk mellett alacsonyak a béreink. Az olcsóságunk a feltétele annak, hogy ezek a cégek itt működnek.
Szinte tabuszámba megy a kérdés, de ne kerüljük meg: Van olyan nagy cég a megyében, amely fontolgatja a távozást?
Ilyenről nem tudunk. Az biztos, hogy több nagy cégnél okoz feszültséget az anyavállalat és az itteni egység között a munkaerő kérdése, amely nem egyszer gátja a további fejlesztéseknek. Ördögi kör, amelyből nehéz kitörni. Tényleg furán hangzik, de ez jelenleg végtelenül súlyos probléma. Csak Vas megyében és csak a járműiparból több mint ezer ember hiányzik, ehhez jön még a könnyűipar több mint négyszáz hiányzó munkatársa. Nem mondhatok nevet, de van olyan cég, amely emiatt nem indította el itt a kutatás-fejlesztési részleget. A nagyvállalatok igazgató nehezen élik meg ezt a problémát.
Mindenféle politikai felhang nélkül kérdezem: nem lenne megoldás az idetelepülés elősegítése, akár bel-, akár külföldről?
A gazdasági ésszerűséget mindenképpen el kell választani a politikai kommunikációtól. A nagy Vas megyei cégek már most keresnek munkaerőt Kelet-Magyarországon és azon túl is. Ha nem tudjuk ezt a kérdést megoldani, annak néhány éven belül nagyon súlyos következményi lehetnek.
Elvileg a képzés is segíthetne valamennyire. Oktatási stratégiák és reformok jönnek-mennek, szinte évente átalakítják a rendszert, és a végeredmény az, hogy nincs, aki dolgozzon. Mennyi beleszólása van ebben a kamarának?
Egyre jobban befolyásolni tudjuk a döntéseket. Kamarai elnöklettel működik a megyei fejlesztési és képzési bizottság, amelynek a hosszú neve ellenére komoly szerepe van, mivel a vállalkozói igényekre és az iskolai kapacitásokra építve meghatározza a hiányszakmákat és a beiskolázás számait. Az idei évtől a kamarának egy új jogosítványa is van, a garanciavállalás intézménye, ami az iskolák tanműhelyiből a cégekbe való áramlást segíti elő. Azt feltételezzük, hogy a cégeknél egy-egy szakmát életszagúbban lehet elsajátítani, mint az iskola falai között. Ugyanakkor, hogy milyen gyermekanyag jön ki az általános iskolákból, hogy a szakmunkástanulóknak jelentkezők átlaga elégséges alatt van, hogy a társadalomban milyen a fizikai munka megbecsülése, hogy milyen motivációval ül egy gyerek az iskolapadban, az nem kamarai, hanem társadalompolitikai kérés. Mi igyekszünk minél előbb beavatkozni, éves szinten több ezer diákot utaztatunk, a kamaránk munkatársainak több mint a fele diákokkal foglalkozik.
Az induló mérnökképzés ezen mennyit segít?
Sokat. A léte önmagában is üzenet. El tudom képzelni, hogy egy jelenleg hezitáló általános vagy középiskolás diákot pályaválasztásában befolyásolja az, ami az egyetemen történik, akkor is, ha ő nem az egyetemre megy.
A kisvállalkozásoknál is gond a munkaerő kérdése?
Ugyanaz a gondjuk, mint a nagyoknak. De sajnos nem épült ki az elmúlt évtizedekben az erős kis- és középvállalkozói réteg, aki eltartaná az itteni lakosokat, rendkívül kevés a beszállítóként vagy exportálni képes hazai vállalkozás. Kényszervállalkozásból, nem versenyképes méretű cégből persze rengeteg van. Az is érdekes, hogy hihetetlenül sok az ingatlanvállalkozás.
Ez mit jelent?
Ez azt jelenti, hogy számos olyan, alkalmasint jó nevű, ismert Vas megyei cég van, amelyről az ember azt hinné, hogy a menedzsment azon dolgozik, hogy egyre több munkát adjon, egyre nagyobb piachoz jusson, közben valójában ingatlanértékesítéssel, hasznosítással foglalkozik, és esetleg mellette van némi gyártás. A 16 ezer Vas megyei kamarai regisztrált cég közül 6 ezernél találkozunk ingatlanforgalmazással. Ebből az következik, hogy az egyszer - jellemzően a rendszerváltás környékén - megszerzett ingatlanok hasznosítása számos esetben lényegesen nagyobb szerepet kap a Vas megyei vállalkozók döntéseiben, mint a fejlesztés vagy a piaci előrejutás.
Ez elég lehangoló.
Az. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a kisebb cégek egy jelentős részénél nagyon komoly menedzsment-problémák is vannak, bár ez valószínűleg nem megyei specialitás.
Ez összefügg azzal, hogy a szombathelyi belvárosban megannyi üres üzlethelyiség és iroda áll? Egyáltalán, a kamara foglalkozik ezzel?
Tavaly volt egy kezdeményezésünk a teraszok ingyenes vagy kedvezményes használatával kapcsolatban, de nem ment át a közgyűlésen. Folyamatosan szorgalmazzuk a helyi vállalkozások - és nemcsak a "tűzhöz közel állók" - helyzetbe hozását a karneválon és a többi rendezvényen. Ebből a szempontból szerencsére jó partnerekre találtunk a város gazdasági vezetésében és az új megyei elnökségben. Lokálpatrióta szemmel valóban tragikusan néz ki a belváros, a pezsgésnek a hiánya. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez valamennyire természetes folyamat, a városszélen megtelepedett nagy bevásárlóközpontok következménye. És azt sem szabad elfelejteni, hogy ezen magánkézben levő üzletek esetében, nem biztos, hogy reálisak a bérleti díjak, vagy éppen az az üzleti terv, amivel a bérlők belevágnak- egy-egy projektbe. Az induló Vas megyei vállalkozásokra amúgy jellemző az ötletelés és a fejesugrás, ami önmagában nem is lenne baj, hiszen erre is szükség van, de biztos vagyok benne, hogy szerencsésebb lenne, ha sokkal inkább igénybe vennék a kamara és a vállalkozói központ amúgy ingyenes tanácsadását. Talán kevésbé lennének rossz minőségű munkahelyek tízezrei a megyében, és talán a kisvállalkozók is kevésbé „használnák ki” az alkalmazottakat, mint az "átkozott" multik.
A Vas megyei kereskedelmi és iparkamarának van önálló véleménye a vasárnapi boltbezárásokról?
Igen, van. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) nincs abban a helyzetben, hogy elkerülhesse a politikai csatározásokat, de mi megtehetjük. A mi véleményünk eltér az országos állásfoglalástól, néhány más megyei szervezettel együtt azt mondtuk, hogy nem támogatjuk a vasárnapi boltbezárást.
Mi volt az indok?
Ugyanaz, mint az EKÁER-rendszer esetén: hogy nem voltak megfelelő hatástanulmányok. Hasonló kritikákat fogalmaztunk meg néhány, ez év elején életbe lépett egyéb törvénnyel kapcsolatban is. Az más kérés, hogy Vas megye egyike a legkisebb megyéknek, így érdekérvényesítő képességeink végesek.
A közelmúltban jelent meg a nyugat-dunántúli kamarák közös közleménye a térség kereskedőinek problémáiról. Ez is szembe megy az országos kamarai irányvonallal?
Azt nem tudom megítélni, hogy más térségekben hogyan vélekednek ezekről a kamarák, azt sem állítom, hogy amit mi mondunk, az a bölcsek kövének igazsága. Csak annyit, hogy a kereskedelmi és iparkamara szervezetileg és jogilag is önálló, és a rendelkezésünkre álló információk alapján döntünk és kommunikálunk.
Az utóbbi időben egyre többet hallani a Vas megyei könnyűipar lehetséges fejlesztéséről. Ennek mennyi a realitása, tekintettel arra, hogy nem úgy néz ki, hogy versenyezni lehet a hatékony és olcsó távol-keleti termeléssel?
Amikor gyártásról beszélünk, a fogalmat nagyon sokszor még politikusok is félreértik. Az nem lehet ágazati stratégia, hogy valaki idehoz majd még több bérmunkát, és a varrónőknek 70 ezer forintot fizet. Az ipari alapú társadalmak saját kutatás-fejlesztéssel, saját, egyedi termékeket gyártanak. Nekünk is ez kell, saját központtal, értékesítéssel és exporttal. Kevesen tudják: a megyében a könnyűiparban számos, valóban versenyképes kis- és középvállalkozás van, akikre alapozva valóban érdemes stratégiát alkotni.
Van bármi esélye egy kisebb Vas megyei cégnek betörni a milánói, londoni, new-york-i vagy ázsiai divat világába, ahol némileg másnak tűnik a tőke és egyéb háttér.
Én nem dolgoztam a könnyűiparban, tehát nem tudom megítélni, de az ágazati szereplők szerint igen. A Bangladesben gyártott egyenpólókkal nyilván nem érdemes versenyezni, de a legújabb trend a kis szériás gyártás, és ebben jók lehetünk, sőt: jók is vagyunk. Hogy mást ne mondjak, Vas megye tele van kiváló dizájnerekkel. Azt hiszem, részben önbizalomhiányban szenvedünk: mi magyarok mindig is szeretettünk hangoskodni, de valahol mélyen bizonytalanok, bátortalanok vagyunk. Pedig tudomásul kell vennünk, hogy már nincs olyan, hogy versenyképes vagyok Szombathelyen. Valaki vagy versenyképes globálisan, vagy sehol sem az.
Sok vállalkozó várja az új uniós pályázatokat, olyannyira, hogy esetleg a beruházást is elhalasztja, mondván, minek fejlesszen saját erőből, ha úgyis jönnek a pályázatok. Ez racionális hozzáállás?
Azt hiszem, hogy igen. Bár a részletek körül még hatalmas a bizonytalanság, azok a vállalkozások, akik komolyan gondolják, szinte biztos, hogy majd pályázni tudnak valamire. Ugyanakkor nem csak azt kell számításba venni, hogy egy pályázat komoly - és később keményen számonkért - vállalásokkal és papírmunkával jár, de azt is, hogy Nyugat-Magyarországon - tiltakozásunk ellenére - 45 százalékban maximalizálták a támogatás plafonját. Ez roppant felelős döntéshozói gondolkodást követel meg, olyant, amelyben nem bővelkedünk, pedig nagyon szükség lenne rá. Ha nem tudunk megváltozni, az idők végezetéig egyhelyben fogunk topogni.