Továbbra is M86: útlezárás lesz csütörtökön?

2015.01.05. 11:10

A szocialisták szerint Hende Csabának tudnia kellett arról, hogy mi készül. Egyelőre ne vegyen Vas megyei matricát!

Amikor december 30-án este a hivatalos kormányportálon megjelentek a január 1-től fizetős utak térképei, már sejteni lehetett, hogy a szombathelyi Fidesz-politikusok roppant kínos helyzetbe kerültek.

Egyrészt egy héttel ezelőtt kiadtak egy sajtóközleményt, amelyben rémhírterjesztéssel vádolták a az M86-os fizetőssé tételét felvető szocialistákat, másrészt Hende Csaba honvédelmi miniszter – a kvázi helyi kormányszócsőként is funkcionáló – megyei napilapban kategorikusan cáfolta ezt a lehetőséget.

Olyannyira, hogy egy darabig jobban el lehetett hinni, hogy a térkép tévedés, mintsem ekkora kommunikációs hibát lehet véteni. Ma már tudjuk, hogy a térkép nem tévedés.

Az új évben Hende első dolga volt, hogy a Vas Népében rosszul előkészítettnek, diszkriminatívnak és igazságtalannak nevezte a rendszert, és kijelentette: tárgyalásokat kezd a díj visszavonásáról Seszták Károly fejlesztési miniszterrel.

Némi reményt ad a bizakodásra, hogy időközben kiderült: a miskolci elkerülőt a térkép készítői hibásan jelölték meg fizetősnek.

Az viszont egészen bizonyos, hogy a téma még egy jó darabig felszínen marad; és nem a pénz miatt.

A megyei matricák 5 ezer forintja ugyanis valójában szinte semmit nem jelent a gépkocsifenntartásban - ennyivel kevesebbe kerül egyetlen a tankolás, mióta zuhannak a benzinárak –, és a költségvetés többbevétele is elenyésző.

Ugyanakkor – akárcsak az internetadó esetében – szimbolikus és a politikai kommunikációban kiválóan használható döntésről van szó, olyanról, ami világosan jelzi, hogy valami nagyon nincs rendben a politika legfelső szintjén.

Vas megyében az érzést ezt erősíti fel a tízszeresére a Hende-ügy.

Az M86-os út Egyházasrádócnál

Az M86-os út Egyházasrádócnál. A szocialisták úgy tudják, ez a szakasz is fizetős lehet.

A szombathelyi szocialisták pedig vannak annyira rutinosak, hogy ütik a meleg a vasat.

A kérdésben ugyanis hétfőn reggel tartott sajtótájékoztatót Nemény András megyei és Czeglédy Csaba városi elnök.

A politikusok szerint a honvédelmi miniszternek tudnia kellett arról, hogy fizetős lesz a szakasz, hiszen már egy hónappal korábban mind a szocialistáknak, mind a Jobbiknak ilyen információi voltak.

Mi több, Czeglédy a szombathelyi közgyűlésben is felvetette a kérdést, és a testület el is fogadott egy határozatot, hogy Puskás Tivadar derítse ki, mi a helyzet az M86-os körül.

Az MSZP december 22-én tartott sajtótájékoztatót a témában.

Nemény András szerint a történetből az következik, hogy Hende Csaba nem végzi a dolgát, nem jár kormányülésre, vagy ha jár, a figyelmeztetések ellenére sem olvassa el az előterjesztéseket.

Ha netán sikerülne a miniszternek visszavonatni az M86-os fizetőssé tételét, akkor vissza kell fizetni mindenkinek a Vas megyei matricára kiadott pénzt – mondják a szocialisták.

Czeglédy Csaba közölte: szerdán lesz kormányülés, ha aznap éjfélig nem vonják vissza a döntést, akkor Vas megyei civilek egy csoportja – melyekhez ők magánemberként csatlakoznak - csütörtökön lezárják az M86-ost. Az megmozdulásra pártszimpátiától függetlenül várják a Vas megyeieket.

A baloldali politikusok információ szerint tervben van az M86-os Szombathely és Körmend közötti szakaszának a fizetőssé tétele is.

Nemény emlékeztetett egy korábbi történetre: 2012-ben született az a kormányrendelet, amely szintén váratlanul érte a Vas megyeieket: akkor megszűnt nemzetgazdaságilag kiemelt projekt lenni a vát-porpáci reptér. Erre akkor azt mondta Hende Csaba, hogy ez nem probléma, a hiszen a pápai katonai reptér majd megnyílik a kereskedelmi cégeknek, és ebből majd a Vas megyei cégek is profitálhatnak. Ma már nyilvánvaló, hogy ez nem így történt.

Olvasóink helyében - hacsak nem létszükséglet - mindenesetre várnánk pár napot a Vas megyei matrica megvásárlásával.

.